2009. november 29., vasárnap

Író - olvasó - és főzőtalálkozó

Az utóbbi hetekben két alkalommal is érdekes élményben volt részem: múlt hétvégén egy olyan családhoz voltunk hivatalosak vasárnapi ebédre, akiket a blogomon keresztül volt szerencsém megismerni, most szombaton pedig részt vettem Vega Vera főzőtanfolyamán, ahol nagyon jól éreztem magam és szintén megismerhettem olyanokat, aki engem már korábbról ismertek egy kicsit az írásaim alapján. Nem tudom, Timi mikor kezdte olvasni az én vegablogomat, annyi bizonyos, a személyes találkozóra valamikor nyár elején kerítettünk sort, azóta pedig folyamatosan igyekeztünk összehozni egy olyan alkalmat, amikor kiscsaládommal meglátogathattuk Timit és nagycsaládját :o) A ludas főként én voltam, pedig nagyon nem szeretek programot lemondani vagy módosítani, mégis meg kellett tennem, többször is, de aztán nov. 22. volt a mi napunk, átruccantunk egy nagyon kellemes ebédre és beszélgetésre. Meg kell mondjam, óriási lelkifurdalásom volt, amikor kiderült, Timi annyira igyekezett a kedvünkre tenni, hogy mindenből a legjobbat, a legbiobbat, a legklasszabbul társítottat stb. vásárolta meg, ami azért 10 fő részére nem csekély anyagi áldozattal jár!!! Ezúton is köszönjük, hogy ilyen nagyon jófej voltál, Timi!!!! A menü egyébként gyerek - és Katabiztos volt :o)

Leves - zellerkrémleves volt, krumplival alaposan felturbózva, kölesgolyóval megpotyogtatva
Főétel - kukoricás rizs rántott tökfélékkel, természetesen tojásmentes panírba és korpába forgatva, pálmazsírban kisütve ;o), isteni finom citromos uborkasalátával körítve
Desszert - kókusztekercs méregdrága bio kekszből, karobporral


Nagyon finom és nagyon kiadós volt, ezen kívül kaptunk még teát nem bemézezve és ásványvizet is ( micsoda megkönnyebbülés volt Timiéknek, mikor kiderült, nem csak a szűrt vizet vagyunk képesek elfogyasztani :o)))). Timi gyerkőcei és férje is nagyon aranyosak voltak, igazi élmény volt Velük megismerkedni és nagyon szeretnénk visszahívni Őket egy másik igazán klassz ebédre a közeljövőben. Időpont egyeztetés később! :o)

Erre a hétvégére pedig egy főzőtanfolyam jutott Veránál. Régóta vonzódom az ilyen jellegű programokhoz, csak nem túl gyakorta futok bele olyanba, ahol a magamfajta vega jól érezhetné magát. Korábban, mikor még ettünk hús - és tojásfélét ellátogattam a Chefparadé francia kurzusára, ami nagyon klassz volt. Profi szakács, profi felszerelésű konyhájában sok emberrel együtt főzhettünk, aztán később sehol sem akadt fogamra való téma és helyszín. Régóta fontolgattam már magam is, hogy megszervezek egy ilyen vegán vagy legalábbis vega tanfolyamot, de helyszín hiányában elvetettem az ötletet ... a saját konyhám meg nem túl frekventált helyen található ( Bp. XVII. kerület mellett közvetlenül ), de most én is eljátszottam a gondolattal, lehet, hogy nem lenne butaság? Ha lenne érdeklődő, kérem, jelezze ... Verával úgyis olyan messze vagyunk földrajzilag, hogy vélhetően nem zavarnánk egymás köreit, nem igaz, Verám?



No, de hogy visszatérjek az eredeti mezsgyére: Veránál összesen nyolcan gyűltünk össze a házigazdával együtt és nagyon kellemes hangulatban főztünk le egy igazi adventi menüsort! Mivel Vera nemrégiben konyhai baleset áldozata lett, némiképp szükségét éreztem, hogy itt - ott besegítsek Neki - úgy érzem sikerült is -, de a többi résztvevő lelkesedése is inspiráló volt! Számomra az egyetlen bibi a sok gyümölcs jelenléte volt az ételekben ( aszaltgyümölcsből főtt leves, gesztenyével készített burgonyás köret stb. ), mivel én ezeket max. sütiben szoktam keverni az egyéb ennivaló - félékkel ( lásd testkontroll társítás ), de ez már megint az én válogatós ízlésemből fakad :o) és simán túl is teszem magam rajta. Minden egyéb fantasztikus volt!!

Izgatottan várom a képeket Biától és Verától!


Szóval, ezzel a cikkel szeretném megköszönni ezt a sok kedves pillanatot, Timi és Vera, jó volt Veletek lenni! :o)

Ui.: Azt azért szeretném kihangsúlyozni, egyáltalán nem vagyunk egy faksznis ízlésű család, megvannak a szokásaink, de vendégségben semmiképpen sem várjuk el, hogy minden ugyanolyan vagy még olyanabb legyen, mint otthon :P

1 megjegyzés:

  1. Kata! :) Nagyon-nagyon szívesen, örültünk Nektek! Jókat derültem olvasás közben. :)) Szóval 2009. januárja óta, közel egy éve látogatom a blogodat és jól esett picit viszonozni kedvességedet, azt a rengeteg segítséget, amit Tőled kaptam. A Te „praktikáiddal” (szejtán házilag, vegán kolbász, ami vágható és finoooom és még sok minden egyéb) rengeteget sikerült megspórolnom, így aztán egy pillanatra se legyen lelkiismeret furdalásod a biokeksz miatt, amit ráadásul megsüthettem volna házilag!
    Köszi, hogy nem említetted a kelleténél picit sósabb levest, és a turpisságot az idő közben elfogyott hozzávalók pótlásakor! :)))
    A tervezett főzőtanfolyamodra megvan az első jelentkeződ! :)

    VálaszTörlés