2008. október 29., szerda

7 "titkos" dolog magamról

Hú, de nem szeretem ezeket a játékokat, vagyis nem úgy nem szeretem őket, hanem csak úgy nehezemre esik megírni egy ilyen posztot, ki tudja, miért? Amikor úgy egyébként igenis szeretek csacsogni magamról ;o)


No, becsületből csakazért is :o)


Renitől kaptam a kérést, miszerint áruljak el magamról hét olyan dolgot, melyről még nem meséltem itt a blogban.


  • Nem is olyan rég érett meg bennünk a gondolat, hogy esetleg lesz harmadik babánk, ebből következik, hogy kettő már van, két lány.

  • Egész kislány koromban rövid hajam volt, aztán egyszer megnövesztettem és kiderült, hogy göndör hajam van :o) Sajnos a szülések óta már nem az, kiegyenesedett, úgy látszik, átadtam Eszternek a csigákat, most az övé lett szépséges szép.

  • Nem tudok táncolni és énekelni, pedig bármennyi pénzt megadnék érte, ha legalább az egyik menne …

  • Régen nagyon szerettem email – eket írni, az utóbbi években már ez is nehezemre esik – ez egyben bocsánatkérés azoktól is, akik pl. a blog miatt kerestek meg és még nem válaszoltam nekik, pedig mindig beragyogja a napomat, ha ismeretlen ismerősök írnak nekem!

  • A lányaim születése előtt visszautasítottam egy írországi állásajánlatot, ma már nagyon – nagyon bánom …

  • Akik ismernek, tudják, irtó sértődős vagyok, de már dolgozom egy ideje a problémán.

  • S 7. pontnak egy érdekes adat: a férjemet anno ( 1997 ) az interneten ( IRC ) ismertem meg.


Nem adom tovább, mert mint mondtam, ez nem az én műfajom, meg már úgyis mindenkinél járt a „labda”.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    A könnyen megbántódás rám is jellemző és én is dolgozok rajta :)

    VálaszTörlés
  2. Na, mi történt? Megfáztál? :o(

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom, mennyi idős a kislányod, de az én hajam is kiegyenesedett a szülés után, aztán egy jó idő múlva „visszakanyarodott”. Szóval van még remény :)

    VálaszTörlés
  4. Szia Zsu!

    Köszi! :o) Sajnos akkor még várnom kell, mert 2005 - ben, aztán 2006 - ban is szültem és még ugye lehet, hogy még fogok ... türelem, rózsát fog teremni, remélem ;o))

    VálaszTörlés
  5. :) Én is sértődős vagyok és én is a neten ismertem meg a férjemet(blogot írt, véletlenül rátaláltam, kommenteltem, aztán..;)

    VálaszTörlés