2009. június 8., hétfő

Befőzök

Idén nem terveztem eperbefőzést, mert egyszerűen ilyen horribilis árak mellett nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. A tavalyi készleteket teljesen feléltük már, kapni nem szoktunk ilyen nagyobb mennyiséget senkitől, de azért nem éltem meg tragédiaként a dolgot, úgy gondoltam, majd más gyümölcsből készítek többet a nyár folyamán.

Aztán belefutottam Vajaspánkóék cikkébe a múlt héten, aminek köszönhetően eljutottam a tudatosvasarlo.hu oldalra. Alig akartam hinni a szememnek, mégis akad 800 – nál kevesebbért, nevezetesen 400 forintért eper is a piacokon! Bármennyire is meg kell mostanában húznunk a nadrágszíjat, ezt nem akartam kihagyni. Előrendeltem gyorsan 15 kg – t. És vártam, hogy szombat legyen, amikor átvehetem az epremet.


Családilag kivonultunk a Sashalmi téri piacra, s nulla terepismerettel igyekeztünk megtalálni az epres ládáinkat. Halvány fogalmam sem volt róla, pontosan kit kell keresni és hol. Amatőr vagyok, tudom … Sok embert megkérdeztünk, akik közül többen is mondták, most már nincs ennyiért eper, bezzeg az előző hétvégén, akkor kellett volna jönnöm … Nem lett túl jó kedvem ettől az egésztől, nem tudtam, ki a marha, én vagy ők … de addigra már teljesen bezsongtam, így végül a legolcsóbb áron, azaz kb. 570 forint / kg vettem 2 rekesz epret.


Hazaérve azonnal megnéztem az email – jeimet és kínomban röhögve konstatáltam, csak egy nappal mentem korábban, mint kellett volna, mert vasárnapra ígérték ezt a szerencsétlen gyümölcsöt, nem szombatra. Mindegy, nem bosszankodtam tovább, nekiálltam és a kb. 15 kg eperből, meg néhány kanál lágy, barnacukorból főztem 7 üveg lekvárt és 4 üveg szörpöt ( no tartósítószer, vagy zselésítőanyag, nedves dunszttal biztosítom, hogy ne legyen bajuk a finomságoknak jövő télig! ) és elégedetten dőltem hátra.


Kicsit később kaptam egy email – t a szervezőktől, hogy még sem lesz eper, mert szakad az eső és nem tudják leszedni :o)))


Ui.: Meggyet is rendeltem, igaz, azt máshonnét. Jófélét, 300 forintért és ki is hozták volna. Tegnap hívtak, hogy mégsem annyi lesz az ár, mert napszámosokkal fogják szedetni, kérem – e ha 500 HUF / kg? Nem kértem … már szóltam az ismerős zöldségesnek, majd Ő hoz nekem.


Ez a befőzés dolog nem megy éppen gördülékenyen idén, nem?


11 megjegyzés:

  1. Hú, de drága az eper felétek, én Tahitótfalun a termelőktől 250-300 ft/kg áron szoktam venni, igaz helybe/házhoz/ kell menni érte. Persze, itt is jól körül kell nézni, hogy lehetőleg ne agyon permetezettet vegyen az ember.
    Vannak "szedd magad" akciók is, a sárgabarackot, szilvát, így szerezzük be Pomázon.

    VálaszTörlés
  2. én még sosem főztem be, de úgy fest idén sem fogok, mert minden írtó drága itt...pedig ideje lenne megtanulnom ezt is... egyébként szép lett a blogod :)

    VálaszTörlés
  3. Hanga,
    ha én ezt előbb tudom ... van egy barátnőm, aki Tahiban lakik, s éppen megyek is Hozzá most pénteken :S Na majd átbeszélem Vele is ezt a dolgot, aztán majd jövőre már onnét hozom az epret! ( Ha van jó forrásod, örömmel veszem, ha megosztod velem ;o)

    Harmony,
    hát igen, nem egyszerű ez. Nekem "muszáj" befőzni, mert egyrészt gyerekeim vannak, nem akarok Nekik bolti cuccokat venni, négyen vagyunk ugye, s olyan mennyiségű gyümölcsre van szükségünk télen (is), hogy az ára miatt is jobb ilyenkor megvenni és sk elkészíteni, meg egyébként is, irtó uncsi fél évig banánt, narancsot és almát enni minden délelőtt.

    Marcipán és Frutti,
    köszi :o)

    VálaszTörlés
  4. Csodaszép a blog új ruhája! Gratulálok!
    Ezt a tudatos vásárlós oldalt magam is megnézem! Köszi!

    VálaszTörlés
  5. Szép az új blog-külső!

    Igen, nem egyszerű...nálam is mindig úgy van, hogy amit leszervezek, az valahogy borul. Általában úgy jön össze, hogy lehetetlen időpontban sikerül vennem jó áron, pl. este kell nekilátnom, vagy akkor hozzuk, ha a nagyszülőktől jövünk, s kétnapos non-stop akármi, 5 órás utazás, ruhahegyek, éhes társaság mellett AZONNAL kell elkezdeni csinálni valamit a gyümölccsel. Persze olyankor nincs előre kifőzött üveg sem. Mindenki túl van pörögve, én meg legyek nyugodt...

    Most idén nem igazán kedvez az időjárás másnak sem, elég hiányosan keltek ki a veteményeink is. Mások is ezt mondják.

    VálaszTörlés
  6. Jövőre szívesen segítek az eper beszerzésében, az idén már sajnos lefutott a szezon, amelyik termelőnek még van, egyre drágábban adja.

    VálaszTörlés
  7. Bocs nem akartam beszólni a múltkor... Ez a külső viszont nagyon tetszik! Puszi: Edina

    VálaszTörlés
  8. Napmátka, köszi, sok érdekes dolog van azon az oldalon!

    Hanga, köszi!!

    Renáta, igen, ezt az eső dolgot én is tapasztalom! A zsebkendőnyi kertemben, nálam is foghíjasak a sorok, sajna :S

    Edina, ugyan, nincs harag ;o)

    VálaszTörlés
  9. szia!
    küldök valamit:

    http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/06/kulisszak-mogott-avagy-7-dolog-magamrol.html

    VálaszTörlés
  10. Reni, nagyon kedves, hogy rám gondoltál, de ne haragudj, most nem csinálom meg újra, szerencsére ezen már tavaly túlestem :o))) http://href.hu/x/99iu

    VálaszTörlés