2008. szeptember 25., csütörtök

Citromos csicseris cukkinis egytál

Meg még folytathatnám a felsorolást, kell bele kelkáposzta, tofu és citromlé is. Az a hirtelen, wokban sütött fajta étel, amit nagyon kényelmes elkészíteni is. Olyan elegáns, ahogy a sorra előkészített hozzávalókat egy helyben állva szép, sorban dobálod bele a wokba, kevered – kavarod és már kész is vagy.


Ezt a variációt Heidinél láttam és már terveztem egy ideje, hogy megcsinálom, csak sajnos bejött közben a hideg idő. Márpedig ez a „stir fry” jobban illik egy kellemes, meleg nyár végi naphoz és nem egy hűvös, borongós, szürke, őszi estéhez … nah, mindegy, majd jövőre megismételjük.




Citromos csicseris cukkinis egytál


Legyen a kezed ügyében:

2 evőkanál olívaolaj

tengeri só

1 gyöngyhagyma

1 csicseriborsó konzerv lecsöpögtetve

1 csomag natúr tofu ( = 30 dkg )

1 csésze felkockázott kelkáposzta

2 kisebb cukkini

½ biocitrom leve és héja

bors, szójaszósz


Így használd a hozzávalókat:

Elő a wokkal, mehet bele az olaj, aztán a felszeletelt hagyma, 1 – 2 perc múlva a cukkinihasábok, a tofu, a csicseri és végül a káposzta. Legalábbis nekem így volt logikus, Heidi kicsit másként csinálta :o) A végén rádobtam a citrom héját ( csakis a sárga részt ), rácsavartam a levét, borsoztam, meglocsoltam egy picike szójaszósszal és tálaltam.


A gyerekek nem voltak elájulva tőle, valahogy nekünk sem egészen passzolt a mixbe a csicseri, egyébként meg finom volt :o))


Forrás: 101 cookbooks


2008. szeptember 23., kedd

Teljes őrlésű, isteni pogácsa recept!!

Igazán nem lehet okom panaszra, az utóbbi hónapokban két olyan remek pogácsareceptre leltem kedvenc gasztroblogjaim oldalain, melyek igen csak megkönnyítik az életemet. Arról már regéltem milyen viszony fűz a krumplis pogihoz de most be kell valljam, nem kevésbé szeretem az omlós, puha, krumpli és tojás nélküli fajtát is. Emlékszem, még a gyerekek születése előtt mekkora sláger volt nálunk a Piszkei Pékség, már akkor sem olcsó káposztás, medvehagymás és búzacsírás pogija. Nyamm! De ha most megnézem a kilós árát, azért kicsit elmegy a kedvem a vásárlástól, 1300 – 1400 / kg?! Tudom, hogy a minőséget meg kell fizetni, de akkor is … no, de mindegy, a lényeg, hogy már nem szorulok senkire, ha rendes becsületes pogácsát szeretnék a lencseleves mellé tálalni, előkapom a Vera által bepötyögött receptet ( örök hála érte! ;o) és már sütök is!


Pogácsa


Legyen a kezed ügyében:

40 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt

20 dkg zabpehelyliszt ( Veránál mind a 60 dkg tk. tönköly volt )

10 dkg bio margarin

2 – 2,5 dl rizstej ( Veránál csak 2 dl, de nekem úgy kezelhetetlen volt a tészta )

1 tasak szárított VAGY 25 gramm friss élesztő

1 evőkanál tengeri só ( én növeltem ennyire a mennyiséget )

pici bors

1 mokkáskanál nádcukor

4 evőkanál mag ( nálam most len – és napraforgómag volt kéznél )


Így használd a hozzávalókat:

A langyos tejből, az élesztőből és cukorból kovászt készítek, kimérem a lisztet, a sót, borsot, magokat, összekeverem és a margarinnal alaposa összegyúrom. 40 – 50 fokos sütőben hagyom kb. 1 órát kelni, ekkor ismét megdolgozom a tésztát, kinyújtom, kiszaggatom, ha nem felejtem el, bevagdosom a tetejét még szaggatás előtt, aztán tepsire pakolom, hagyom még pihenni a pogikat és 190 fokos sütőben, vastagságtól függően 10 – 15 percig sütöm.


S az eredmény? Fantasztikus!!!!!!!! A lányaimtól nem lehetett elszedni a tálat :o)))


Fotó ezúttal nem készült, bocsánat …

Forrás: Vera vegakonyhája

2008. szeptember 20., szombat

Allergia & gyömbértea recept

El kell meséljek Nektek valamit. Vagyis szeretnék elmesélni valamit, mert abban bízom, tudtok nekem segíteni, jó tanácsot adni. Jelentem, idéntől én is az allergiások egyre népesebb táborába tartozom. Sajnos, hisz ki a fene akarna csatlakozni ehhez az egyre több főt számláló, ámde mégsem olyan vonzó társasághoz?!


Miért pont én? Mittudomén. Hogy miért pont most? Passz. Pedig erre nem lenne rossz rájönnöm :S


Mire? Túl sok mindenre, sorolom:

Fűkeverék ++

Fák I.: +

Mogyoró: +

Rozs: ++

Nyír ( ott áll néhány szép szál fa pont a konyhaablakom alatt a szomszédban:o(((((((( +++

Parlagfű: +++

Házipor atka: 2 x ++

Állatszőr kutya: +

Állatszőr macska: +


Hogy mit tudok az allergiáról? Semmit!!!!!!!!


Az egész azzal kezdődött, hogy valamikor nyár elején elkezdtem tüsszögni. Nem kicsit. Hozzá még az orrom is veszettül folyt, viszketett a szemem, a szájpadlásom, köhögtem. Nem tudtam mire vélni, vártam türelemmel, hogy elmúljon, de csak egyre rosszabb lett a helyzet. Még több türelmet varázsoltam elő a zsebemből és kihúztam úgy az egész nyarat, hogy nagyon szenvedtem, de reménykedtem, egyszer csak vége lesz ennek a tortúrának. Spórolni is akartam, mert egy homeopátiás vizit nem olcsó. De nem úsztam meg. Igaz, kicsit rossz ösvényre keveredtünk a dokival, Ő polipra gyanakodott ( az sem túl jó alternatíva ), de azért javasolt ilyen – olyan bogyókat a bedugult orromra is, meg egyebekre is. Közben nekem meg már megvolt az időpontom a hagyományos, karcolgatós allergia tesztre is, s mivel nem volt nehéz elszabadulnom otthonról, el is mentem. Nem is tudom, jobb lett volna, ha nem teszem, hisz ott szembesültem a fenti eredményekkel.


A fül – orr – gégész doktornő szó nélkül adta a receptet és „biztosított róla”, hogy nem csupán pollenszezonban fogok szenvedni, hanem egész évben, mert hát ott a házipor allergiám is, ezért vegyek be minden nap egyet a pirulából! ( Brrrrrrrrrrrrrrr!!!!!!!!!!! )


Püff neki. A homeopatával sajnos azóta még nem sikerült egyeztetni, hogy merre tovább, mert itt sürgősen kellene egy kis ambrosia stb., hogy jobban legyek. Bár, ezekben az esős napokban azért jobb a helyzet, kapok némi levegőt és én már ennek is örülök. Gyakorlatilag 4 hónapja érzem magam náthásnak, amiből az első 2 – 3 hónapban még aludni sem tudtam, mert éjszaka voltak rosszabbak a tünetek, aztán valamiért fordult a kocka és most a nappalok elviselhetetlenebbek.


Mi lenne velem, ha ennék állati eredetű élelmet is? Szerintem már rég megfulladtam volna :o((( „Poénból” egyébként kipróbáltam, ettem tejfölt, na akkor úgy dugultam egész éjjel, hogy csak hápogni tudtam, aztán ettem sajtot, akkor meg a köhögéstől fulladoztam … ennyi próba elég is volt, ahhoz, hogy tudjam, ha másért nem, ezért muszáj vegánnak lennem.


Hétfőtől Aloe verázni fogok, meg folytatom a homeotiás kezelést és bizakodom, mert ez egy szörnyű állapot!!!!!


S hogy mi a jutalma annak, aki becsülettel végigolvasta ezt a panaszáradatot? Egy finom gyömbéres itóka receptje. Szerencsére bennem még néha működnek az ösztönök, mert a szervezetem szól, hogy mire van szüksége. Hetek óta gyömbért kívántam.

Majd' megőrültem, ha megláttam a boltokban azt a borzasztó, cukros, szénsavas gyömbéritalt, amit a nemistudom melyik cég gyárt, s bevallom, kétszer ittam is. Na, persze nem javult tőle semmi és a vágy is megmaradt. Pár napja megkósoltam a Bionade Gyömbér narancs ízű frissítőjét. Ez már jobban esett és el is indított a következő lépcsőfok felé, itthon is kell ilyet csinálnom. Nem pontosan az lett belőle, de egy nagyon finom gyömbéres – citrusos tea, mely elfogyasztása után hirtelen sokkal jobban lettem. Magam sem értettem, de miután 3 pohárral megittam belőle és érezhetően tisztult az orrom, utánaolvastam a miérteknek.


Röhögnöm kellett: „A növény hatása gyökerének illóolajában rejlik, mely csökkenti a nyálkahártyák irritációját. Gyulladáscsökkentő hatású, melyet ki lehet használni megfázás és hörghurut esetén. Köztudottan jó emésztési zavarok enyhítésére (enyhe gyomorrontás, puffadás), de émelygésnél, hányingernél is segítségünkre lehet a gyömbér. Jó emésztésserkentő és étvágyjavító hatású. Növeli az immunrendszer fertőzésekkel szembeni ellenálló-képességét. „ - Házipatika


Persze annak is jó szívvel ajánlom, aki nem allergiás, mert finom :o)



Citrusos gyömbértea


Legyen a kezed ügyében:

1 bio citrom

1 bio narancs

1 gyömbérgyökér darab ( nekem 2 szilva nagyságú volt )

pár levél menta - ill. citromfűlevél

nádcukor vagy méz

2 liter forró víz


Így használd a hozzávalókat:

Végy két üvegkancsót, karikázd fel a citromot és a narancsot, szeleteld fel a meghámozott gyömbért is. Oszd szét őket a kancsókba, az egyikbe mehet a menta, a másikba a citromfűlevél és a forró víz. Édesítsd ízlés szerint.


Én már forrón is kortolygattam, de hidegen is finom. Ha sokat áll, erőssé válhat a gyömbér íze, ekkor nyugodtan hígítsd egy kis vízzel.


2008. szeptember 18., csütörtök

Mondd: Sheese!!!! :o)

Azt gondolom a Cheezly név ismerős már azon vega vagy nem vega családok számára, akik ilyen vagy okoknál fogva ( pl. allergia ) száműzték vagy száműzni szeretnék a sajtféléket a családi asztalról.


Magyarországon eddig nem sok választási lehetőség állt rendelkezésünkre. Vagy megvettük a méregdrága Cheezly – t vagy magunk készítettünk valami vega házi – sajtfélét és azt reszeltük, szeleteltük, olvasztottuk. Én mindkét utat a magaménak mondhatom. A bolti sajtot kedveljük, bár annyira sosem voltunk elragadtatva tőle; az „ízsemlegességen” túl az ára és a beszerezhetősége is arra sarkallt, készüljön ez is házilag, mint annyi minden a konyhámban. A végeredmény nagyon kellemes, bár kicsit sem hasonlít sem a tejes sajthoz, sem a Cheezly – hez, de a lelkünknek jót tett, hogy van mit a kenyérre pakolni.


Amióta itthon vagyok a lányokkal ( 3,5 éve ) és nincs alkalmam járni a világot, csak az interneten keresztül ismerkedtem a külföldön található növényi sajt variációkkal és bizony évek óta figyeltem irigyen a skótokat, milyen jó nekik, ott a finom Sheese, ezer -féle ízben, tisztán növényi összetevőkből ( szójás!!!! ), színezék – és tartósítószer mentesen … ( ezek mind igazak a Cheezly – re is )! Ráadásul a világ különböző pontjain élő vegák egyöntetűen azt nyilatkozták róla, hogy FINOM!!!! Ami azért nem utolsó szempont, ugyebár …


Nos, örömmel jelenthetem Nektek, néhány hét óta Magyarországon is kapható a SHEESE!!


fotó: http://www.buteisland.com/

Gyorsan kiderítettem hol és kik és hogyan és ma bevásároltam belőle, pedig csak egy kis kóstolóért indultam … Vettem Medium Cheddart, Blue Style - t, Mozzarrelat és egyet a natúr krémsajtjukból. Nyamm … Előrebocsátom ez sem egy olcsó passzió!! Sőt, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor bevallom: drága, nagyon, de tényleg nagyon finom! A Cheddar – t bontottuk fel az előbb és tényleg sajtíze van, röhej, mi? :o)))


A négy -féle verzióért 3500 HUF – ot fizettem és ez nem a rendes bolti ár, az kb. 5000 HUF lesz.



A Mode art - os hölgy állítása szerint még folynak a tárgyalások a nagykereskedőkkel, még a kisboltokban sem nagyon kapható, de a Mediline – ban biztosan van ( hacsak el nem kapkodják ) ill. a forgalmazó telephelyén is megvásárolható még egy rövid ideig ( én is itt vettem ).


További infoért írjatok egy mail – t, adok a forgalmazóhoz telefonszámot, ha többet akartok megtudni, vagy a címüket szeretnétek! ;o)


2008. szeptember 17., szerda

Villámgyors kókuszkrém ( puding )

Ez egy olyan este készült, amikor a gyerkőcök fürdetése közben azonnali és feltétlen édesség ehetnékem támadt. Csak úgy rám támadt a semmiből … piszokság! No, a tettek mezejére kellett lépni, gyorsan keríteni egy olyan receptet, mellyel nem kell sokat dolgozni, nem kell hozzá bekapcsolni a sütőt, max. a hűtőt ( az meg ugye úgyis mindig dolgozik :o)) és rövid időn belül – mondjuk, mire a lányok elmennek aludni -, már fogyasztható is legyen. Ja és legyen benne kókusz ;o)


Az alábbi krém maximálisan megfelelt minden elvárásának, minden kókuszrajongónak ajánlom!




Villámgyors kókuszkrém ( puding )


Legyen a kezed ügyében:

1 doboz kókusztej

¼ csésze barnacukor

2 evőkanál kukoricakeményítő

4 evőkanál hideg víz


Így használd a hozzávalókat:

Kezd melegíteni a kókusztejet, borítsd bele a cukrot, míg felforr, egy kis tálban keverd el a keményítőt a vízzel. Alaposan kutyuld aztán el a meleg tejben a keményítőt, folyamatos keverés mellett várd meg, míg besűrűsödik. Öntsd őket vizezett tálkákba és mehetnek a hűtőbe.


Én barackkal tálaltam, de bármilyen idény gyümölcs megfelel hozzá, nyamm :o))


Forrás: Naturally vegetarian recipes

2008. szeptember 16., kedd

Bechameles karfiol

Veránál olvastam még valamikor a nyári forróságban egy szimpatikusan egyszerű ételről, s egy kevésbé meleg őszi estén, nekünk is kedvünk támadt hozzá. Mi krémes burgonyapürével és párolt lila káposztával ettük, az egész család nagy megelégedésére.


A karfiollal kapcsolatban csupán annyit módosítottam, hogy a bechamel szószba, növényi tej helyett, növényi joghurt került és a tetejére reszeltem egy kis növényi sajtot is.




Köszi a jó ötletet, Vera! ;o)


Forrás: Vera vegakonyhája

2008. szeptember 13., szombat

Zöldséges - tofu quiche ( tojás nélkül! )

Nagyon régóta kacérkodtam a gondolattal, hogy vegán quiche – t készítsek. Én személy szerint a tavalyi év folyamán ettem és csináltam „rendes” quiche lorraine – t először a Chef parade egyik főzőtanfolyamán. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán és mivel a tojás elfogyasztásának gondolatától is kiráz a hideg, kénytelen voltam utánanézni megoldható – e ez az egyébként finom étel másként, mondjuk vegánul.

Sok receptet találtam a web – en, egyik szimpatikusabb volt a másiknál; a tofu felhasználásában tökéletes volt az egyetértés, csupán a tésztát illetően akadtak aggályaim. A legtöbb ugye úgy kezdődött, hogy végy egy csomag vegán fagyasztott tésztát, merthogy angolul olvasgattam ebben a témában. Ha jól sejtem, senkinek sem árulok el nagy titkot azzal, ha kijelentem, Magyarországon ez nem megy ilyen könnyen. Ergo magamnak kell tésztát gyártanom. Voltak egyszerűbb és bonyolultabb verziók, de nekem Heidi „crust” - ja tetszett a legjobban.

A tölteléket meg a hűtő és a kert pillanatnyi állapota határozta meg, ezek voltak itthon.



Zöldséges - Tofu quiche


Tészta:

½ csésze zabpehely

3 evőkanál szezámmag

1 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt

½ teáskanál sütőpor

¾ teáskanál tengeri só

frissen őrölt bors

1/3 csésze víz vagy növényi tej

1/3 csésze semleges ízű olaj


Töltelék:

10 cm póréhagyma

1 színes paprika

1 kicsike padlizsán

25 dkg mángold

1 doboz ( = 30 dkg ) natúr tofu

1 dl szójatejszín

1 gerezd fokhagyma

só, bors, olaj

esetleg növényi sajt a tetejére


A sütőt előmelegítem kb. 180 fokosra, egy tepsit kibélelek sütőpapírral és erre szórom a zabpelyhet és a szezámmagot. Kb. 8 perc alatt pirulnak meg a grill alatt annyira, amennyire nekünk kell.


Ha kezelhető hőmérsékletűre hűltek, robotgépben finomra daráltam az egyveleget, majd összekevertem a liszttel, sütőporral, sóval, borssal és apránként a tejjel / vízzel és olajjal. Addig dolgoztam rajta, míg össze nem állt a tészta.


Vékonyan kiolajoztam egy 24 cm átmérőjű piteformát ( mostanában mindent ebben sütök, hehe ) és egy darab folpack segítségével belenyomkodtam a tésztát a formába. Ez a folyamat eltartott egy darabig, de mivel a massza nem nyújtható, nem igen van más megoldás ;o) A tálat további felhasználásig célszerű a hűtőben tartani.



Most jöhet a töltelék. Kevés olajon megpirítottam a felkarikázott hagymát, rádobtam a kocka fazonú paprikát, padlizsánt és mikor már majdnem puhák a zöldségek, az alaposan megmosott és felcsíkozott mángold leveleket. Ez utóbbinak elég néhány perc, gyorsan megfonnyadnak.


Közben kézzel szétmorzsoltam a tofut, hozzákevertem a tejszínt és finoman összeforgattam a zöldségekkel. Sóztam, borsoztam, belereszeltem még egy gerezd fokhagymát és ez is kész volt.



A tölteléket nem meglepő módon a hűtőből kivett tésztára kanalaztam és szépen elegyengettem, a tetejére pedig növényi sajtot reszeltem.

180 fokos sütőben kb. 45 percig sütöttem, először fólia alatt, majd nélkül, hogy kapjon egy kis színt is.



Vegyes, zöldsalátával tálaltam.


4 személyes, nagyon kiadós adag!!



Forrás ( tészta ) : 101 cookbooks


2008. szeptember 11., csütörtök

Vegán csokitorta, amiről nem mondanád meg, hogy vegán ;o)

Mármint, ha kicsit trükközni szeretnél, akkor ezzel simán lehet. Persze nálam már mindenki előre tudja, hogy úgyse teszek „normális” ételt az asztalra :P

Sok sütirecepttel próbálkoztam már az elmúlt évek során és ez valóban jó. A színe miatt is megtévesztő, hisz akár karobport, akár kakaóport használsz a teljes őrlésű liszt barnaságát jótékonyan eltakarják, az állaga meg, hmm, légies! Ajánlom kipróbálásra! Az alábbi receptet követve egy vékonyka süteményt fogsz kapni, ha valódi tortára vágysz, duplázd meg a mennyiségeket!




Bevallom, én már sütöttem karobbal is, kakaóval is, s ez bizony az utóbbival az igazi! ;o)




Vegán csokitorta


Legyen a kezed ügyében:

1,5 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt

3 evőkanál kakaópor VAGY 1 – 1,5 evőkanál karobpor

1 teáskanál szódabikarbóna

½ csésze finomítatlan nádcukor

csipet só

5 evőkanál semleges ízű olaj ( pl. repce )

1 evőkanál ecet ( tudom, én is csak takarításra használom az ecetet, de ebből nem szabad „kispórolni” )

1 teáskanál vaníliakivonat

1 csésze növényi tej ( pl.: rizs )


Így használd a hozzávalókat:

A sütőt előmelegítettem 175 fokosra. Majd az összes fentebb felsorolt hozzávalót összevegyítettem egy tálban és kivételesen nem kézzel, hanem géppel alaposan kikevertem. Formába öntöttem és 30 perc alatt készresütöttem.




Első alkalommal egy epres krémet is varázsoltam rá, mert vendégségbe vittem a sütit, sajnos az arányokat nem jegyeztem le ( szemre ment a munka ), de majd talán legközelebb.


Forrás: Vegweb


2008. szeptember 10., szerda

Vegán karobos karamell

A nagyobbik lányom 3,5 éves, a kisebbik 2 lesz. Az már ilyen korán is könnyedén megmondható, hogy Eszter ( a nagy ) kifejezetten szereti az édességeket, míg Emma ( a kicsi ) inkább a sós ételeket részesíti előnyben. Előbbi anyja lánya, utóbbi az apjáé :o))


Egy dologban azonban egyezik az ízlésük, ízlésünk, a csokit mind nagyon kedveljük. Alapvetően nem vagyok ellene annak a minimális mennyiségnek, melyet a lányok fogyasztanak, heti 1 – 2 kocka ( 70 % - os étcsoki ) fejenként, de azért, ha kevés munkával akad házi alternatíva, akkor miért is ne fordítanék rá egy kis időt?! S ha már én irányítok, használjunk karobport, a kakaó helyett, s a változatosság kedvéért legyen mondjuk karamell, csoki helyett …




Vegán karobos karamell


Legyen a kezed ügyében:

20 dkg nádcukor

1 dl növényi tejszín

5 dkg bio margarin

½ teáskanál vaníliaőrlemény

12 dkg kókusztejpor

1 evőkanál karobpor


Így használd a hozzávalókat:

A cukrot karamellizáltam egy kisebb edényben, majd felöntöttem a tejszínnel. Mikor ismét folyékony állapotúvá vált minden, hozzákevertem a többi anyagot, alaposan összedolgoztam és siettem formába önteni, mert irtó könnyen és gyorsan megszilárdult. Egy kis szögletes tálkát már előre kibéleltem fóliával, a nagyja ide ment a masszának, egy kisebb adaggal pedig eljátszadoztam, műanyag jégkocka tartókba kanalazgattam ( babramunka ), hogy szép formákat is kapjak. Na, ezek fogytak el legelőször, ezért van fotó csak a kockákról. Szóval, ha ez megvan, mehet a hűtőbe és pár óra múlva fogyasztható is.


A családomban osztatlan sikert aratott a kreálmány. A fenti mennyiség egyébként nagyon kiadós, sokáig elég, még akkor is, ha akad a házban egy férj, aki rendszeresen rájár a házi karamellre :P


2008. szeptember 9., kedd

Lenmagvas tönköly kifli

A lányaim nem hagynak élni, ha betesszük a lábunkat valamelyik hipermarketbe, folyamatosan azt kántálják, hogy kiflit szeretnének. Nem kívánok belegondolni sem, milyen szörnyűségeket kaphatunk ugye ezeken a helyeken ( a férjem, elég kifejező módon pékipari szemétként emlegeti őket csak ), de néha azért engednem kell a nyomásnak. No, azért nem a sajtos stanglit pakolom a kezükbe, hanem kiválasztom a lehető legjobbat ( ilyen nincs is ), valami barnás árnyalatú, magos, tömörebb gyönyört. Ezt engedik a helyi viszonyok. A kicsik ennek is szoktak örülni :o)


Nos, egyik hétfőn is kiflit kértek az én drágáim, de szerencsére nem volt dolgunk a nagy T – betűsben, helyette együtt sütöttük meg a magunk, azaz Lilahangya kiflijét.




Lenmagvas kifli


Legyen a kezed ügyében:

5 dkg friss élesztő

5 dkg növényi margarin

5 dl növényi tej ( nálam rizs )

1,5 teáskanál tengeri só

1 csepp méz

1 liter teljes őrlésű tönkölyliszt

2 dl kukoricaliszt

1 marék lenmag

+ 1 tojás, amit én természetesen kihagytam


Így használd a hozzávalókat:

Az élesztőt felfuttatom a rizstejben a mézecske segítségével, a többi hozzávalót ( eredeti verzióban a tojás nélkül ) szépen összedolgozom. Dagasztom egy darabig, azután hagyom kelni, mondjuk 1 – 1,5 órát, annyi biztosan elég neki, s újra átgyúrom. 4 részre osztom a tésztát, a részekből kört formázok, amelyeket tetszés szerinti cikkre vágok. Nálam mini kiflik születtek, így minden kört 8 darabra osztottam. Sütőpapíros tepsire rakosgattam a feltekert kifliket, ahol még volt idejük pihenni ( 15 – 20 percet ), majd mehettek az előmelegített sütőbe. Ha jól emlékszem 220 fokon kb. 15 - 20 perc alatt lettek kész, mindenesetre nem árt a vége felé árgus szemekkel figyelni, nehogy baj legyen!


Forrás: Lilahangya blogja


2008. szeptember 7., vasárnap

Cukkinifőzelék

Tegnap este villámgyorsan kellett valami vacsora – félét összedobnom, annak ellenére, hogy nem sok minden volt a hűtőben. Ja, aki fodrászhoz megy, piac helyett, az így jár :S

De egy vérbeli gasztroblogger nem jöhet zavarba ilyen szituban sem, előkaptam hát a cukkiniket tartalmazó zacskót és némi gondolkodás után egy finom főzeléket rittyentettem belőle. Kisgyerekes anyukáknak különösen ajánlom ezt a receptet, gyors és nagyon értékes tápanyagok rejlenek benne.






Cukkini főzelék ( sk. )


Legyen a kezed ügyében:

1 kg cukkini ( lereszelve géppel, kézzel, ahogy tetszik )

2 – 3 evőkanál olaj

1 – 2 evőkanál bio levespor

2 evőkanál teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 dl növényi tejszín ( pl.: zab vagy szója )

1,5 dl szójajoghurt

1 – 2 dl víz

tengeri só

friss vagy szárított kapor

friss citromlé


Így használd a hozzávalókat:

A megmosott és végeitől megszabadított tököket lereszeltem ( géppel ), aztán kevés olajon elkezdtem párolni. Fedő alatt, némi víz hozzáadásával, kb. 10 perc alatt érte el a kellő puhaságot. A tejszínt és a joghurtot kikevertem a liszttel, adtam hozzá egy pici főzőlevet és behabartam vele a zöldséget. Ízesítőnek levesport, kaprot és kevés sót használtam, s a legvégén csavartam bele egy kis citromlevet is.


Feltétnek szójaszószos, grillezett tofut ettünk hozzá.

2008. szeptember 6., szombat

Szilvás és barackos gombócok teljes őrlésű liszttel

Nem, az érdem nem az enyém, hanem Siccikéé. A fene tudja, mi tartott eddig vissza a házi gombóckészítéstől, mikor olyan egyszerű és nagyszerű az egész?! Évekig rágódtam a témán, olvastam én gyakran hogyan is kell, de nem mertem nekiállni, mert mi van, ha túl sok lisztet használok vagy túl sok krumplit … és ha szétesik főzés közben és ha csak úgy nem lesz finom?! Áááá, nem mertem én ezt bevállani … aztán pár hete elkezdődött a dömping, mindenki ( Siccike, Reni, Dulmina, Gabojsza stb. ) gombócot készített, úgyhogy nem bírtam tovább, mivel IMÁDOM a gombócot, egyik délután nekiestem. És mennyire nem bántam meg. ( Olyan jó, mióta van gasztroblogom, rengeteg gátlásomon sikerült túllépnem! ;o)


Egy hibát követtem el csupán, vacsorára készítettem a fentebb emlegetett gombócokat, melynek az eredménye az lett, hogy étkezés végén alig bírtunk felállni az asztaltól, sokkal többet ettünk, mint kellett volna … de hát valahogy úgy voltam ezzel az egésszel, mint Bendegúz a Bakterházban :o))


Az adag eredetileg kisebb volt Siccikénél, de mi a szokásosnál többen voltunk aznap este és még a szüleimnek is küldtem belőle ;o)




Szilvás és barackos gombóc


Legyen a kezed ügyében:

1 kg krumpli ( legjobb az ún. Ella = sárga fajta )

45 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt

6 dkg bio margarin

nem emlékszem mennyi barack és szilva, 30 gombóchoz találja ki mindenki mennyi kell ;o)

csipet só

fahéj

kevéske nádcukor

tönkölymorzsa + búzacsíra ( erről Reninél olvastam és nagyon jó ötlet )

olaj


Így használd a hozzávalókat:

A krumplit héjastól megfőzöd, hagyod kicsit hűlni, megtisztítod, összetöröd és összekevered a liszttel, a margarinnal és a sóval. Jól átgyúrod, miközben felteszel egy nagy fazék vizet; a tésztát kinyújtod és kb. 7 x 7 cm – es négyzetekre osztod. ( Röhögni fogtok, annyira izgultam, hogy szalaggal mértem … ) Mindegyik négyzet közepébe mehet egy felezett vagy gyümölcs méretétől függően kisebb darab gyümölcs, rá fahéj tetszés szerint és indulhat a csomagolás. Négy sarkát összedolgozod, megnyomkodod és a lobogó vízbe helyezed. Miután feljött a felszínre még vársz 4 – 5 percet és csak utána költözteted át a szintén időközben, olajon megpirított zsemlemorzsa + búzacsíra + picike cukor keverékébe. Beleforgatod és már mehet is a tányérra. Ezután így jársz el a többi 29 gombóccal is.


Forrás: Siccike receptje

2008. szeptember 5., péntek

Vörösboros szilvaleves

Ezt a leves Gourmandula oldalán leltem és nagyon örülök, hogy elkészítettem. A lányok éppen néhány napos vakációjukat töltötték a Nagyszülőknél, mi Apával halálra dolgoztuk magunkat itthon ( lakáscsinosítgatással múlattuk az időt ), kint 40 fok volt, a hűtőben pedig egy zacskó szilva panaszkodott, hogy nem bírja már sokáig. Leves lett belőle, vörösboros, s nagyon finom lett. A receptet most nincs időm bepötyögni, csak belinkelem. Csupán picit tértem el az eredetitől: kevesebb cukrot használtam, a tejszín növényi volt, a tejföl pedig szójajoghurt.

Gyorsan csináljátok meg Ti is!!


Forrás: Gourmandula levese


2008. szeptember 4., csütörtök

Kesudiós dressing (Megint mintha cézár lenne…)

De persze mégsem az és ez így is van jól. Abban nem nagyon lehet vita köztünk, hogy a cézársaláta nem vegán, hisz abban nincs se tojás, se sajt. A Recipezaar – on viszont leltem pár hónapja egy finom dressing receptet, amit a fenti néven emlegetnek, s aztán habozás nélkül rácsorgattam egy egyszerű és nagyszerű salátalapra.




Kesudiós salátaöntet + a saláta


Legyen a kezed ügyében:


1 evőkanál biomustár

1 evőkanál sörélesztő pehely

1 evőkanál finomra darált kesudió ( az eredeti verzióban mandula )

1 gerezd fokhagyma

1/8 csésze víz

1 evőkanál friss citromlé

¼ evőkanál szójaszósz

½ evőkanál olívaolaj

frissen őrölt bors


Így használd a hozzávalókat:

Az összes hozzávalót keverd össze, géppel vagy kézzel, te döntöd el, de légy alapos. Nem árt, ha áll is egy keveset az öntet a hűtőben.


2 - 3 személy részére


A salátában nálam szerepelt: jégsaláta, sütőben sült kápia paprika, aszalt paradicsom, kevés pirított kenyérkocka, fekete olajbogyó, nyakon borítva az öntettel.


Forrás: Recipezaar


Ui.: Korábban is kipróbáltam már egy vega cézár öntetet, itt találjátok a receptjét!


2008. szeptember 3., szerda

Hahó ...

Hahó. Itt vagyok újra. És Veletek együtt bízom benne, hogy a közeljövőben nem lesz ilyen hosszú blog – szünet a hobbifőzőcskén, mert ( remélhetőleg ) nem csak Nektek hiányoztam, hanem az igazat megvallva, magamnak is. De hiába küzdöttem, kicsit sem volt kedvem sem főzni, sem írni, így hát hagytam, hogy pihenjen a fényképezőgép is, a fakanál is és én is.

( Nyugi, én is érzem a vicces vonalat, hisz csupán 2 – 3 hétről van szó, de én korábban nagyon is gyakran posztoltam, úgyhogy ha ahhoz viszonyítunk, akkor tényleg eltűntem … )

Szóval, összekapom magam és jövök, mert azért valamiket muszáj voltam főzni ( főleg a gyerkőcök végett ), úgyhogy akad egy – két kölcsönvett kajareceptem és fotóm.