2009. március 22., vasárnap

Az első V.G.B.T.!!

Hosszas szervezést követően végre – végre ma sor került az első Vega GasztroBlogger Találkozóra a Világközepén! :o) Természetesen az elején nagyon nagy volt a lelkesedés, szinte mindenki azt jelezte vissza, hogy jön, de ahogy telt az idő, lemorzsolódott néhány kollegina, kinek ez jött közbe, kinek az, végül is, ha jól számolom 16 – an voltunk, plusz férjek és gyerkőcök.

A helyszín kiválasztása vitte el a legtöbb időt a szervezésből, de Gitta segítségével rátaláltunk a Világközepére. Valamikor január végén ( kb. ) megnéztük a helyszínt és mivel tetszett, gyorsan lebeszéltük az ottaniakkal a részleteket.

Bennem óriási volt a lelkesedés, előre tervezgettem mit fogok készíteni, mivel fogom elkápráztatni a többieket, aztán kisebb alkotói csend következett a blogomon, szinte nem is főztem mostanában, s ha mégis, semmi kedvem sem volt megírni a soron következő posztot … így esett, hogy tegnap még nem voltak pontos elképzeléseim a mai „menüt” illetően és ez nem kicsit zavart ( szegény családom a megmondhatója … ). De végül is kitaláltam és elkészítettem mindent, meg is voltam elégedve a kajákkal, délelőtt összepakoltam a csajokat és Apát, jobban mondva Ő minket, aztán robogtunk a Világközepére.

Nem kicsit izgultam, hanem nagyon, nagyon – nagyon. Hogy miért? Mert én szerveztem a találkozót, mert egy csomó ismeretlennel találkoztam, akik valamilyen szinten mégis ismerősök voltak, mert nem tudtam ízleni fog – e a többieknek a főztöm, mert az utóbbi 4 – 5 évben nem jellemző rám, hogy túlságosan társasági ember lennék ( ezt az anyukák biztosan jobban fogják érteni, sok éven át gyes / gyeden lenni, bezárva, elzárva stb., óhatatlanul sokat változik ilyenkor az ember ), pedig korábban ez volt a lételemem … szóval, nem volt könnyű, mégis azt gondolom jól sikerült a találkozó.

Az eleje persze cseppet döcögős volt, félszeg – tétova párbeszédek, beszélgetés kezdemények hangzottak fel itt is, ott is, jobbára az ételre fókuszáltunk, gondolom éhes is volt a társaság, így csak kicsit kellett bátorítani mindenkit az evésre. Aztán mikor már mindenkinek tele volt a hasa, kezdődhetett a mesélés, szépen sorban bemutatkoztunk, elmondtuk ki merről jött, s merre tart. Jó volt társítani a blogokat az arcokhoz és viszont :o) Kár, hogy Gitta erről már lemaradt ...

A résztvevők névsora: Anett, Anna, Vera, Marcsi, Adéle, Brigi, Szilda, Nóri, Reni, Orsi, Gitta, Vajaspánkók ( Irisz, Zsófi, Éva, Zsófi ), KatAnyaka. Ugye nem hagytam ki senkit?!


Az ételek is fantasztikusak voltak, kenyerek, sólet, fűszeres krumpli, lencsés tészta, gabonafasírt, csicseriborsó saláta, vöröslencsés fasírt, amerikai káposztasaláta, hagymalekvár, ál sajttál, fűszeres burgonytekercsek, cukkinitekercsek, channa dal ( fűszeres lencse ), indiai ételek, sok nyers finomság, nyers palacsinta , nyers csoki és persze sok édesség, darálós keksz, szezámos sós rúd, aszalt sárgabarackos - zabpelyhes golyó, répatorta, zserbó, dalauzi, zabos kókuszos golyók, cseresznyés torta, kakukkfüves - mézes muffin stb. stb. Bízom benne, hogy az érintettek hamarosan közzéteszik blogjaikon a recepteket!! Szilda kenyerébe, azt hiszem, családilag szerelmesek lettünk :o)

Nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek és remélem, hogy legközelebb még többen leszünk, s akkor már személyes ismerőseimként üdvözölhetek mindenkit! Hisz lesz legközelebb, korábbi egyeztetések alapján ezt bátran kijelenthetem. Siccike, aki most nem tudott eljönni, átvállalta a szervezést :o) Részletek és időpontok majd Tőle / Nála, ugyeee? :o))


Én meg nem sokára jövök a receptekkel, addig is ízelítőül a képek:


18 megjegyzés:

  1. Hú, de gyors voltál :) Csodásak a fotóid, az ízekről nem is beszélve. A cseresznyés lepényed nagyon ízlett nekünk a párommal.
    Még egyszer köszi a profi szervezésért.
    Marcsi

    VálaszTörlés
  2. Vártam, vártam a találkozót, aztán sajnos nem sikerült elmenni. Reméltem, hogy hamar teszel fel képeket, és láthatom a "csapatot", és majd a névtáblák alapján be is azonosítom őket. Szépek az ételek is. Sajnos most nem lehettem ott és a kaja a fagyasztóban végzi ma este, legközelebb találkozunk.
    Üdv!

    VálaszTörlés
  3. köszi a szervezés, nagyon jól éreztem magam! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük, nagyon jó volt!

    VálaszTörlés
  5. De szépek a képek, nekünk már csak lepusztított asztalfotóink vannak:D
    Névsort próbáltam írni... de asszem hiányos lett. Segítsetek hogy teljessé tegyem! Kösziek, jó volt veletek találkozni, a megyes süti isteni volt!

    VálaszTörlés
  6. Cseresznyés :P :o)))
    A névsort beírtam a cikkbe!

    VálaszTörlés
  7. Köszönjük Kata! És mndenki más :)

    VálaszTörlés
  8. sorry. :P
    A névsromvból csak egy hányzott, pótoltam:), küdzi

    VálaszTörlés
  9. Hú, de jó volt Nektek! Sokat gondoltam ám Rátok ma, sajnálkoztam is eleget!:-(((
    Akkor tényleg megnyertem a szervezést?;-)) Na jó, üsse kő!:-)) Viszont nekem már jól kitaposott utam lesz utánad, az tuti!:-)
    A sajttálaid nagyon-nagyon jól néznek ki!!!!

    VálaszTörlés
  10. Köszönjük mi is!
    Örülök, hogy a találkozóra, ha sajnos csak a végére is, de eljutottam.
    A hozott ételek jól jöttek, mert fél 8 körül értünk haza.
    A hagymalekvár viszont valahol elkeveredett :(
    (Orsi)

    VálaszTörlés
  11. Én még csak most olvastam róla, bár nem tudtam volna elmenni, mert a nyersétel-találkozóra sem jutottam el, ami előző nap volt ugyanott.

    Örülök, hogy már ilyen találkozó is van!

    VálaszTörlés
  12. Kedves Kata!

    Nagyon klasszul sikerült a találkozó és nagyon jól éreztem magam tegnap. :-)

    Mégegyszer szeretnék köszönetet mondani a szervezésért, s hogy megismerhettelek Téged, Titeket, a bloggertársakat, családtagokat...

    És el ne felejtsem: a sajtod nagyon-nagyon fincsi volt! ;-)

    Adéle

    VálaszTörlés
  13. Én csak azt sajnáltam, hogy a beszélgetés a végére maradt, és arról lecsúsztam. Majd legközelebb.
    Kata, nagyon köszönjük a szervezést.
    És a cseresznyés tortád nagyon rendben volt!

    VálaszTörlés
  14. Reni! Sajnálom a hagymalekvárt, remélem, jó kezekbe került! És a blogomon már ott a recept :)
    Kata! Esdeklem a torta receptjéért! Kipróbálnék valami hasonlót nagyon, hanem túl bonyolult egy ilyen amatőrnek, mint én :)

    VálaszTörlés
  15. Jok a kepek, nagyon sajnalom hogy nem lehettem ott... remelem a receptek is felkerulnek a blogokra!! :)

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok!

    Örülök a pozitív visszajelzéseknek és igazán sajnálom, hogy Siccike, Etus és a többiek ezútta nem voltatok ott, na de majd legközelebb!!!

    Siccike,
    én komolyan gondoltam ám már a múltkor is, azt hittem Te is! ;o)

    Orsi, Reni,
    a hagymalekvárt végül mi mentettük meg, ott árválkodott szegény az asztalon utolsóként, így hazahoztuk és nem bántuk meg ;o))

    Szilvi,
    reméljük a következőn Te is ott leszel!

    VálaszTörlés
  17. Orsi,
    a torta recept pedig már a következő posztban figyel ;o)

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés