2009. március 4., szerda

Indiai szamósza

Nem is tudom mióta készülök szamószát sütni? Lassan egy éve? Mindig halogattam, tologattam, azt gondoltam, ez valami ördöngős móka, sokáig tart és hát ki tudja milyen lesz a végeredmény … aztán múlt vasárnap nagyon erre támadt gusztusom, előkaptam a Halzer Györgyi -féle vegetárius szakácskönyvet és szinte módosítás nélkül megcsináltam belőle az alábbi receptet és olyan egyszerűűűű! ;o)



Szamósza


50 dkg teljes őrlésű tönkölybúzaliszt

2 kávéskanál szódabikarbóna vagy sütőpor

15 dkg olvasztott kókuszvaj ( nálam ugyanennyi pálmazsír ) vagy 2 dl olaj

2 – 3 dl víz ( nekem kellett a 3 dl víz )


A fenti hozzávalókból tésztát gyúrunk, persze célszerű a vizet apránként adagolni, nehogy túlöntözzük szegényt. Alaposan dolgozd át és tedd min. 1 órára hűtőbe / egyéb hideg helyre pihenni.


Közben elkészítheted a tölteléket. Sajnos erről most nem tudok többet mesélni, mert nekem volt egy kis fagyasztott maradékom nem régről, ami tökéletesen passzolt ide ( lencse, hagyma, vegyesen répafélék, paradicsomszósz, zöldborsó voltak benne ), de a könyv ajánl spenótos – burgonyásat pl. ami nekem is tetszik! ).


Az egy óra elteltével gyúrd át a tésztát és lisztezett felületen nyújtsd kb. 3 mm vékonyra. Ha van ilyen tésztaformázód, használd bátran, mert ennek az aljával ki tudod szúrni a tésztát, majd beleteszed a szép kört, belekanalazod a tölteléket és szépen összezárod a szamószádat. Ha nem rendelkezel ilyen eszközzel, vágj vagy egy nagyobb pohárral szúrj ki neked tetsző méretű köröket, töltsd meg, majd zárd le a kis táskákat. Aprólékos munka a lezárás, de nem bonyolult.


Györgyit idézve: „ … a széleit nyomkodjuk le és apró hajtogatásokkal a széle mentén forgassuk be az oldalakat. Így a szélein jól lezárt kis táskákat kapunk. A szélek lezárása első pillanatban kicsit nehéznek tűnhet, de nem az. Az ujjunkkal mindig egy kb. 1 cm – es részt fogjunk meg és forgassuk be a közepe felé. Így járjunk el végig és az eredmény olyan lesz, mint egy csavart fonat.”


Ha ezzel megvagy, 175 fokos sütőben, kb. 30 percig süsd a szamószákat, tálalj mellé valami nagyon könnyed salátát / párolt zöldséget, mert meglehetősen laktató ebéded lesz belőle ( átlagosan 2 db / fővel nyugodtan számolhatsz. )


A fenti mennyiségből nekem 15 szamószám lett, legközelebb biztosan felezni fogom a mennyiségeket. Másnap is nagyon puha marad, de célszerű kicsit megmelegíteni, a töltelék hidegen nem ízlett nekünk.


Forrás: Halzer Györgyi Vegetárius ételek a világ minden tájáról


7 megjegyzés:

  1. szia Kata, a töltelékben a zöldségeket még összedolgoztad valamivel?
    köszi :)

    VálaszTörlés
  2. Jó, hogy elkészítetted, mert ihletet ad :)Mert másfél éve halasztgatom, amióta a Kurma Dásza féle indiai szakácskönyvet megkaptam... Pedig olyan helyesek, és biztosan finom is lett.

    VálaszTörlés
  3. Iza, egy ragu szerű valamit főztem össze a zöldségekből, ahol a paradicsomszószé volt a főszerep!

    Bridge, hát igen, ez ismerős érzés, de most már ne halogasd tovább! ;o)

    VálaszTörlés
  4. Kipróbáltam, nézd meg mi lett belőle :))))
    http://alkoto.freeblog.hu/archives/2009/03/09/3861243/

    VálaszTörlés
  5. Én is sütöttem szamószát a recept alapján, és nagyon finom lett! Köszi!

    VálaszTörlés
  6. Szia Kata!

    Eloszor is koszi szepen az email-edet.
    En is kiprobaltam a receptet. Ez volt az elso a blogodrol, pedig mar napok ota bongeszem. Sajnos nem olyan lett a vegeredmeny, ahogy vartam:( Ahogy Orsi irta az o blogjan, valoszinuleg azert nem, mert hajdina es rizsliszt kevereket hasznaltam, es ilyen kekszeruen kemeny lett a teszta. En azert elragcsaltam, parom mar kevesbe lelkesen...
    Legkozelebb ragaszkodom a te valtozatodhoz. Azert koszi szepen az otletet:)
    Udv: Kolett

    VálaszTörlés
  7. Kolett,
    Örülök, hogy kipróbáltad, és sajnálom, hogy a vártnál rosszabbra sikeredett. De majd legközelebb! ;o)
    Mesélj majd, ha más ételt is kipróbálsz a blogról :o)
    Kata

    VálaszTörlés