2008. szeptember 10., szerda

Vegán karobos karamell

A nagyobbik lányom 3,5 éves, a kisebbik 2 lesz. Az már ilyen korán is könnyedén megmondható, hogy Eszter ( a nagy ) kifejezetten szereti az édességeket, míg Emma ( a kicsi ) inkább a sós ételeket részesíti előnyben. Előbbi anyja lánya, utóbbi az apjáé :o))


Egy dologban azonban egyezik az ízlésük, ízlésünk, a csokit mind nagyon kedveljük. Alapvetően nem vagyok ellene annak a minimális mennyiségnek, melyet a lányok fogyasztanak, heti 1 – 2 kocka ( 70 % - os étcsoki ) fejenként, de azért, ha kevés munkával akad házi alternatíva, akkor miért is ne fordítanék rá egy kis időt?! S ha már én irányítok, használjunk karobport, a kakaó helyett, s a változatosság kedvéért legyen mondjuk karamell, csoki helyett …




Vegán karobos karamell


Legyen a kezed ügyében:

20 dkg nádcukor

1 dl növényi tejszín

5 dkg bio margarin

½ teáskanál vaníliaőrlemény

12 dkg kókusztejpor

1 evőkanál karobpor


Így használd a hozzávalókat:

A cukrot karamellizáltam egy kisebb edényben, majd felöntöttem a tejszínnel. Mikor ismét folyékony állapotúvá vált minden, hozzákevertem a többi anyagot, alaposan összedolgoztam és siettem formába önteni, mert irtó könnyen és gyorsan megszilárdult. Egy kis szögletes tálkát már előre kibéleltem fóliával, a nagyja ide ment a masszának, egy kisebb adaggal pedig eljátszadoztam, műanyag jégkocka tartókba kanalazgattam ( babramunka ), hogy szép formákat is kapjak. Na, ezek fogytak el legelőször, ezért van fotó csak a kockákról. Szóval, ha ez megvan, mehet a hűtőbe és pár óra múlva fogyasztható is.


A családomban osztatlan sikert aratott a kreálmány. A fenti mennyiség egyébként nagyon kiadós, sokáig elég, még akkor is, ha akad a házban egy férj, aki rendszeresen rájár a házi karamellre :P


2 megjegyzés:

  1. De könyörgöm , miért karob?!A valamikor nagyon is népszerü termés becsületes neve :szentjánoskenyér.

    VálaszTörlés
  2. Kedves varga!
    Most mi a baj ezzel? Így is hívják, úgy is. A Vegán szentjánoskenyérmagos / szentjánoskenyeres karamell jobban hangzik szerinted? ;o)

    VálaszTörlés