2009. május 22., péntek

Kapros – mustáros újkrumpli gombával

Mostanában nem főzök, ha tehetném még a konyhám közelébe sem mennék, egyszerűen túl sok a dolgom ( szerencsére ) és nincs ihletem. Ezért is hallgatok errefelé ( is ). De ez pl. finomra sikeredett a minap. Egyszerű, de pont azért jó! ;o)



Kapros – mustáros újkrumpli gombával ( sk. )


1 kg újkrumpli

½ kg gomba

1 szál póréhagyma

olaj


2 evőkanál bio mustár

2 – 2,5 dl növényi tejszín

friss vagy szárított kapor

só, bors


opcionálisan növényi sajt vagy 10 dkg


Előmelegített sütőben, 180 – 190 fokon megsütöttem a harapnivaló kockákra méretezett , megmosott, de természetesen meg nem hámozott, újkrumplikat, melyeket előbb megforgattam egy kevés sós, paprikás olajban. A krumpli méretétől, korától és a sütőtől függően ez kb. 20 – 30 perc alatt meg is van.

Közben nagy lángon megpirítottam a felkarikázott hagymát, majd kiszedegettem a serpenyőből; helyére kerültek az alaposan lecsutakolt, de egészben hagyott gombafejek, melyeket szintén nagyon lángon, folyamatos kevergetés ( a mozgatás fontos, hogy meg ne égjenek! ) mellett megsütöttem. Ekkor hozzáöntöttem a tejszínt, elkevertem benne a mustárt, sok ( ízlés szerint ) kaprot, sóztam, borsoztam és forraltam rajta egyet, s próbáltam nem elfelejteni visszacsempészni a pórét is! :o)


Mikor a krumpli már majdnem elkészült, ráborítottam a tejszínes gombakeveréket, kicsit összekevertem, megszórtam növényi sajttal és további 5 percre visszatoltam a sütőbe, irulni – pirulni.



3 felnőtt adag ( vagy 2 felnőtt + 2 kisgyerek )


7 megjegyzés:

  1. Az étel is remek, no de ez a második fotó!:-)

    VálaszTörlés
  2. Ez a kaja egyszerűen mennyei! Még úgy is, hogy kihagytam a kaprot, mert a család nem szereti, a mustárt viszont kifelejtettem. A hétvégén ismételem. Köszi a receptet, meg azt is, hogy vagy nekünk! Nagyon-nagyon jók a receptjeid! Minél többet belőlük!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszi, Benzsi, bár a dícséret inkább Téged illet, mert ha se kapor, se mustár nem volt benne :o)))), akkor az már egy másik kaja volt, de örülök, hogy ízlett :o))
    Köszi a visszajelzést!

    VálaszTörlés
  4. Hát ez isssteni volt!Igaz nálunk sem menő a kapor,ezért petrezselyemmel helyettesítettem:)Köszi a receptet.Megint:)

    VálaszTörlés
  5. Egészségetekre Nektek is! :o)

    VálaszTörlés
  6. Hú, köszi ezt a receptet, megihletett! Még sosem készítettem újkrumplit, de megtört a jég. =)

    VálaszTörlés