2009. február 14., szombat

Szülinapi torta Zsuzsi módra - vegán!

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a legutóbbi három szülinapra ( kisebbik lányomé, enyém, férjemé ) nem nekem kellett a gyertya alá való tortákat megsütni, mert volt, aki lelkesen bevállalta helyettem a munkát. Mert hát, az azért gondolom már lejött rólam, hogy sokkal inkább vagyok szakács, mint cukrász. Zsuzsi, az én önjelölt cukrász barátnőm azonban imád sütni és díszíteni és kavarni és miattunk még külön lezarándokol a helyi bioboltba is, hogy vegyen rizstejet és a végén minden olyan legyen, amilyennek mi szeretjük. Nem is tudja, milyen hálás vagyok ezekért a kedves gesztusokért!!!

A három különböző tortából a legutóbbi variáció volt az, amire szerintünk a tökéletes jelző illett, egyszerűen nem tudtunk betelni vele!! A tészta teljes őrlésű lisztből készült, a krém alig volt édesítve, finoman csokis volt, nyamm! E – mail – ben megkaptam a receptjét, úgyhogy most megosztom Veletek is!

( Már az első kóstolós pillanatoktól kezdve az egekig magasztaltuk Zsuzsit a háta mögött is és szemtől szemben is, aki hitte is, nem is a dicsérő a szavakat. Tegnap aztán kiderült, hogy mivel mindenki fintorgott a sütemény készítése közben – családtagjai -, tényleg nehezére esett elhinnie, hogy nekünk meg ennyire ízlik :o))) Hát, mi már csak ilyen kificamodott ízlésűek vagyunk :o)))))



Szülinapi torta by Zsuzsi


Legyen a kezed ügyében:


Tészta:

3 tojásnak megfelelő lenmag + víz keveréke

10 dkg bio margarin vagy pálmazsír

4 evőkanál olaj

½ mokkáskanál steviapor

10 dkg darált dió

25 dkg teljes őrlésű tönkölybúzaliszt

1 csomag sütőpor

2,5 dl növényi tej ( rizs pl. )

15 – 20 szem fagyasztott meggy


Krém:

0,5 liter rizstej

1 csomag bio csokis pudingpor ( vagy 6 evőkanál kukoricakeményítő + 1 – 2 evőkanál kakaó / karobpor )

fél tábla 70% - os csoki vagy karobcsoki

20 dkg növényi margarin

1 mokkáskanál steviapor

1 csapott evőkanál gyümölcscukor

2 evőkanál karobpor


Így használd a hozzávalókat:


A margarint, a lenmagot,a vizet és a steviaport habosra kell keverni, majd ehhez mehet a dió, a sütőporral elvegyített liszt és a rizstej. A végén a meggyszemeket is bele lehet potyogtatni és átkeverni. 175 fokosra előmelegített, légkeveréses sütőben 60, de inkább 70 perc kell neki.


Közben a tejből és a pudingporból ( vagy keményítőből + kakaó / karob ) pudingot készítek – pár evőkanál tejjel kikeverem a keményítőt, a többi tejet felforralom. Ekkor belekeverem a keményítős cuccot, sűrűre főzöm és a csokit / karobcsokit is beletördelem. Kihűtöm.


Jöhet a margarin, stevia, gyümölcs cukor, karobpor, melyeket össze kell turmixolni, majd a kihűlt krémmel elkeverni.


Ha már a tészta sem meleg, ketté kell vágni, betölteni a krémmel, visszailleszteni az emeletét és a tetejét, oldalát is be kell vonni. Díszítés ízlés szerint.


Forrás: Zsuzsi barátnőm receptje


6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Áldás egy ilyen barátnő!
    Sok boldog szülinapot így utólag mindnyájatoknak!

    VálaszTörlés
  2. Bizony, bizony, szerintem is! :o)
    A köszöntést meg köszönjük szépen!!

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Megsütöttem egy barátnőm 30. szülinapjára kissé aggódva, hogy a dobostortafüggő vendégek mit szólnak majd... de úgy láttam ízlett! Köszi a receptet!
    A tésztánál normális, hogy még 80 perc sütés után is nyersnek tűnik belül? Én a tortalapot félbevágás után is sütöttem még egy kicsit emiatt.

    Kriszti

    VálaszTörlés
  4. Szia Kriszti!

    Biztos, hogy nyers volt ennyi idő után? Nem lehet, hogy "csak" nedves volt? Nem tudom, milyen lisztet szoktál egyébként használni, de teljes őrlésűnél előfordul, hogy az embert kicsit becsapja a látvány ...
    De azért örülök, hogy a vendégeknek tetszett :o)

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Igen azt hiszem, a "nedves" a helyes kifejezés, de az nem baj? Lehet, hogy csak várni kellett volna vele és megszárad? :)
    Na mindegy, a kisfiamnak szerdán lesz a szülinapja, megpróbálom újra, most gesztenyekrémmel.
    Ja és ne feledjem: nagyon jó a blogod, már több receptet kipróbáltam, szuperek voltak és azokat el sem rontottam :)

    Kriszti

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Igen, a nedves belefér, ezek a tészták már csak ilyenek, nem kell tőle megijedni :o)
    Köszi a dícséretet! :o) Sok sikert a sütkérezéshez!

    VálaszTörlés