2008. február 14., csütörtök

Csíráztatás II.

Nos, két nappal ezelőtt fogtam bele a projektbe. Az első napról láthattátok az előkészítést ( válogatás – mosás – áztatás ), majd a helyükre kerültek a magocskák. Tegnap nem tudtam volna sok újdonsággal szolgálni, semmi látványos nem történt, csupán annyi, hogy néhány mag kezdett szépen kinyílni.

Ma délután már szép látvány fogadott, a sok – sok mag elkezdett csírázni! Úgy sajnálom, hogy a napraforgót nem tudom megmutatni, de azzal elég szerencsétlenül jártam, a frissen kibontott papírzacskó tele volt molylepkékkel :o(( De legalább már tudom, honnét lepték el a konyhámat azok a fránya dögök!


Folytatása következik! ;o)



A lucernamagok

A retekmagok

3 megjegyzés:

  1. Szia! Az előző bejegyzésedben írtam, én is lelkes csíráztató lettem. Én már egy picit előrébb vagyok, az apró mustármagok lassan szövedékké lesznek, és a retken kis levélkék vannak. Csak a szója nem mozdul :(
    Mekkorára nőlnek ezek a kis magoncok, ill. mikortól fogyaszthatóak? Titokban már meg is kóstoltam őket, nagyon ízlenek! Már a nagyipari gyártáson töröm a fejem, de egy újabb torony beszerzésén mindenképp.
    Zsanna

    VálaszTörlés
  2. Szia Zsanna!

    Hát, sajnos szója - ügyben nem tudok tanácsot adni, még nem próbáltam! Mit ír a zacskója, hány nap után javasolják a fogyasztását?

    A lucerna, ha jól emlékszem, 3 - 4 nap után ehető, nálam ez úgy tűnik, eggyel több lesz ( ahogy elnézem a mostani állapotukat ), a reteknek meg kb 4 - 5 - 6 nap kell, biztosan sok múlik a körülményeken! Én valamelyik nap simán rájuk nyitottam az ablakot :o( Elég hideg volt ... de aztán észbe kaptam! ;o)

    Két "toronnyal" biztosíthatod a folyamatos termelést, az tuti :o))

    VálaszTörlés
  3. szia . azt szeretném megkérdezni hogy mandulát hogyan lehet csíráztatni vagy dugványozni. Mert szeretnék egy mandulafát a kertbe. Már azóta akarok mandulafát amióta a szomszédomnak van egy mandulafája és ők mindig megkínálnak mandulával és nagyon ízlett a mandula . Ha valaki tud mandulát csíráztatni vagy dugványozni , Köszönöm . Vagy ha ti nem tudtok segíteni akkor majd küldjetek egy linket ahol van ilyen kertészkedés

    VálaszTörlés