2008. február 13., szerda

Csíráztatás I.

Mesélek Nektek a csírákról és azok házi „készítéséről”, mert úgy látom, egyre több ember ismeri fel, milyen jótékony hatásúak ezek az apró növénykék, illetve sokan kedvelik változatosságuk és ízük miatt.

Különösen nagy szüksége van szervezetünknek a csírákra, télen és így tavasszal is, mikor nem juthatunk megfelelő mennyiségű és főleg minőségű vitaminhoz és rostanyaghoz, melyek betegségekhez vezethetnek. A csírák kifejezetten táplálóak, fogyókúrába is tökéletesen beépíthetőek, továbbá normalizálják az anyagcserét és jó hatással vannak a tápanyagok felszívódására, lebontására és beépülésére.

A csíráztatás nem bonyolult dolog és még csak nem is tart sokáig. Naponta két alkalommal kell egy – egy percet foglalkoznunk vele és 3 – 4 múlva már „arathatunk” is! :o)


Hogy mire van szükségünk?

Kell egy csíráztatótál, magok ( hántolatlan és vegyszermentes ), levegő és víz.


A csírákat ehetjük nyersen, vajas kenyérre pakolva, salátákba, joghurtba keverve, de gyakran szóróm csak úgy a köretekre is. Állítólag szárítva és megőrölve lisztként is használhatjuk őket, bár én ezt még nem próbáltam.

( Forrás: Zuglói Naturál Kft. )


( Ez a kép nem saját, de rákattintva elérhető az eredeti helyen. )

A tálakat illetően én két variációt ismerek: létezik műanyag tál és agyag is. Kipróbáltam mindkettőt és arra jutottam, az agyag hiába szebb, a műanyag könnyebben kezelhető és tisztítható ( akár mosogatógépben is ), ám az agyag edény kis lyukaiba ha egyszer bepenészedik az anyag, keserves munkával lehet csak rendesen kitakarítani.

Vannak egy ill. több emeletesek, attól függően válasszunk, mekkora mennyiséget és milyen választékot kívánunk otthon produkálni.

A tál legalsó szintjén egy zárt aljú edény van, melyben a csíráztatás során vizet tárolunk. Felette egy – kettő esetleg három lyukas aljú tál található, melyben a magok laknak majd.


Magokból óriási a választék, mint az előbbi is említettem, csak vegyszermentes és hántolatlan magokat használjunk. Ez lehet: retek, búza, lucerna, brokkoli, mustár, zsázsa, lencse, bab, borsó, napraforgó, lenmag, tökmag stb. stb.


A lépések:


  1. A kívánt mennyiségű, átválogatott magot folyóvíz alatt átmossuk. Ehhez az egyik lyukas tálat használhatod.

  2. Áztatni bármiben tudod a magokat, ha csak egy félével kísérletezel, legjobb ha a legalsó, zárt tálban csinálnod. Ha több félét szeretnél, végy elő mondjuk kicsi salátástálakat. Az áztatási idő függ a magtól, célszerű a csomagoláson feltüntetett óraszámot alapul venni. Gabonaféléket általában 12 órán át, apróbb magvakat 4 – 6 – 8 órán át és vastagabb héjú, olajos magvak esetében kb. 1 napon át célszerű áztatni, annyi vízzel, amennyi ellepi a magot.

  3. Ha kellőképpen megduzzadtak a magok, ismét öblítés következik, majd mehetnek a lyukas tálakba. Ne feledd, a legalsó, zárt tálban legyen víz, erre jöhetnek a lyukasak. Ha a legfelső tálban is csíráztatsz, takard le egy kistányérral, hogy a megfelelő körülmények adottak legyenek, vigyázz, be ne penészedjen.

  4. Ezután nincs más dolgod, mint naponta két alkalommal átöblíteni a magokat, folyóvíz alatt és várni, hogy ehető nagyságúra nőjenek ( 3 – 4 – 5 nap, a magok zacsiján mesélnek erről is ).


Jó tudni, hogy sötétben a csírák világos színűek lesznek és B2 vitaminban gazdagok, világos helyen pedig zöldek és C vitaminban gazdagok. Az ideális hőmérséklet 17 – 21 fok között van.

A penészes, rohadt, kellemetlen szagú csírákat ne együk meg!

Ha minden jól megy, a következő napokban fotókat fogok Nektek mutatni a folyamatról ( hű, de izgi :o))) Ma már beáztattam a magokat és el is helyeztem őket a helyükön ( lásd lenti képek ).

Nézzetek majd vissza! ;o)


A csíráztató tál összes eleme


Retek - és lucernamag kicsi tálakban


A magok vízfürdőben


6 óra elteltével a beáztatott, leöblített retek magok a végleges helyükön


40 megjegyzés:

  1. nahát, nahát! én is épp nemrég csíráztattam ki egy adag retket és búzát! nagyon szeretem, finomak!
    a búzacsírát süteménybe is lehet tenni, pl. almáspitébe, az alma közé ;-)

    VálaszTörlés
  2. Búzát még nem próbáltam, de ami késik, nem múlik! ;o)

    VálaszTörlés
  3. És Te milyen tálat használsz??

    VálaszTörlés
  4. Ó, pont tegnap gondoltam,hogy utánanézek ennek a csíráztatás dolgonak, és tessék! Minden vágyam így teljesüljön! :)))

    VálaszTörlés
  5. én is épp ilyen tálat használok, mint amit fotóztál!
    a búzának egyébként kissé édeskés íze van, enyhe diós "beütéssel" ...épp ezért jó pitébe, ill. diós töltelékű dolgokba!;-)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én is épp a napokban fogtam bele egy ilyen projektbe, én is retekmaggal indítottam, mellette mustár, ill. a legfelső régióbam szóját nevelgetek. Kíváncsian várom a beszámolódat! Ui.: a retken már kis sziklevélkék is vannak!
    Zsanna

    VálaszTörlés
  7. Zsanna!
    Akkor Te már előrébb jársz ;o) De holnap már nálam is lesz haladás!!

    VálaszTörlés
  8. Már megint a beszerzéssel van gondom :/
    Merre lehet ilyen szimpatikus máanyag csíráztató tálat kapni?

    Télen vettem egy tonna magot - és végül megfelelő tál hiányában kudarcba fulladt a csíráztatós projektem :(

    VálaszTörlés
  9. Hááát, jobban felszerelt bioboltban biztosan van, bár lehet, hogy szezonon kívül nem foglalkoznak vele. Mármint valószínűleg télen többen keresik, ugye ... Egyébként a Mediline - ban ( bionagyker ) láttam pár hete!

    VálaszTörlés
  10. Szia Anna vagyok.Én is egy hónapja fogtam a csíráztatáshoz,napraforgót, retket,és vettem vegyes magvakat.Gyönyörűek,retek csírát pirítós kenyérrel eszem,isteni,érzik rajta az az igazi tavaszi friss retek íz.A napraforgót pedig desszertként,fogyasztom.Egyébként salátákba is isteni.Sziasztok minden kedves látogatónak, boldog karácsonyt,és eredményekben gazdag újévet kívánok.

    VálaszTörlés
  11. Szia Anna!

    Örülök, hogy Te is ekkora örömödet leled a csírákban ;o)

    Boldog karácsonyt Neked is! :o)

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!
    Segítséget szeretnék kérni.
    Most csiráztattam először retek magot. S vannak rajta kis zöld levelek elfogyaszthatjuk őket ? Köszönöm a választ.

    VálaszTörlés
  13. Szia Névtelen!

    Persze, az egész, ami a tálban van, néhány nap után fogyasztható, így a levélkék is! ;o)

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    Az első próbálkozásom napraforgó mag.
    Azt írta a zacsi,hogy nem kell beáztatni előre.
    Én kb. 1 órát áztattam be.
    Most kb. 4. napnál tartok a csiráztatásban, megjelentek pici csirák (kb. fél cm), de már szinte barnul is.
    Egyszer vettem napraforgó csirát, de annak egész nagy sziklevelei voltak.
    Ennek szerintem sohasem lesz. - mert addigra lebarnul. Meg nagyon lassan is nőnek, pedig 2X leöblítem őket naponta.
    Kerámia edényem van. - az egy szintes.
    Mit kellene másképp csinálnom?

    VálaszTörlés
  15. Szia Timula!
    Én is csíráztattam már napraforgót és valóban nagy sziklevelei lesznek és az egyik legfinomabb csíra, amit ettem. Nem hiszem, hogy rajtad múlik a dolog, lehet, hogy a mag a ludas vagy a hely, ahol csinálod. Befolyásolja a fény és a páratartalom is a végeredményt.
    Próbálkozz kitartóan! ;o)

    VálaszTörlés
  16. A képet én itt találtam meg
    http://azsiabt.kernel.hu/component/page,shop.product_details/flypage,shop.flypage/product_id,756/category_id,13/manufacturer_id,0/tipps_id,29/receipt_id,71/option,com_virtuemart/Itemid,31/vmcchk,1/

    VálaszTörlés
  17. sziasztok,

    én most kezdek kísérletezni a csíráztatással, vettem tálcát a Healthy Sprouter nevű két tálcás csodát, beszereztem a magokat, ( retek, lucerna, hagyma) és sajnos az áztatás után, amikor már kiteszem a tálcára a magokat két adagom is megpenészedett:(((, segítsetek nekem mi lehet a baj? a lakásomban elég meleg van, 25-26 fok, ez sok? köszönöm előre is, ha elláttok jó tanáccsal!:)

    VálaszTörlés
  18. Szia!

    Mondom, ami eszembejut, hátha tudok segíteni.
    Alapvetően a magokkal is lehet baj, kérdés, hogy többfélével is tapasztaltad - e ezt a penészedés dolgot vagy csak egy csomagból származó magokkal?
    Én max. 12 órára szoktam őket beáztatni, de még sosem penészedtek be.
    Viszonylag hűvös helyen csinálom, a konyha ablak környékén, ahol nincs több 19 foknál.
    A retek mag tud úgy kinézni, mint ami penészes, de közben mégsem, mert olyan szőrösen kezd dolgozni a mag. Kezdő koromban én is több adagot dobtam ezért a kukába :o)

    Egyelőre ennyi, ha valami még beugrik, írok! Remélem, az új adagokkal már szerencsésebb leszel! Mesélj majd!

    Kata

    VálaszTörlés
  19. Csiráztatáskor a magot is kell fogyasztani, pl. a búzánál vagy valahogyan le kell szedni a csirát? A herénél még megettem a magot, de a búzánál nem volt vm. kellemes, ezért eldobtam.

    VálaszTörlés
  20. Óóóó, megírtam és elszállt ...

    Nos, kedves Vetesi, annyit írtam, hogy búzával magam még nem próbálkoztam, de próbáltam most utánaolvasni, nem sok sikerrel. A mag részét senki sem említi ( szerintem, ha ehetetlen lenne, feltétlen leírnák valahol ), de azt hiszem, az a legjobb, ha a saját gyomrodra hallgatsz :) Én lucernát, retket, vöröshagymát, csicserit ( ezt párolni kell! ) és napraforgót szoktam itthon csíráztatni, ez utóbbinál muszáj leszedni a héjakat.
    Remélem, jár majd erre nálam okosabb és fog tudni segíteni!

    Kata

    VálaszTörlés
  21. Szia!

    A búzacsírát tényleg 3-4 nap után lehet fogyasztani?
    Nem tudsz recepteket mondani?

    VálaszTörlés
  22. Kedves Névtelen, búzával még nem próbálkoztam, úgyhogy passzolom a kérdést.

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok! Szoktam búzát csíráztatni. Általában akkor fogyasztják, amikor 1 cm körüli a csíra, de érdemes megkóstolni naponta, hogy kinek milyen állapotában ízlik a legjobban. Ehető a beáztatott, éppen fölpattant (ilyenkor édes), pici és nagyobb csírás is. Más-más az íze, és más az enzimek, vitaminok összetétele. Ha zöldebbre hagyod, több a c vitamin, kicsit "zöldség szerűbb".
    Jó kísérletezést mindenkinek!

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok!

    Új vagyok itt. Kb. 2 hónapja csíráztatok, egy rutinosabb barátnőm szerezte be a hozzávalókat, lucerna és búzamagot hozott. A lucerna isteni finom, mindenkinek ajánlom. Az utasítás szerint 6 nap után fogyasztható, mert van benne olyan vegyület, aminek ki kell előbb ürülnie. Ekkorra 4-5 cm, és istenien lédús. Magában is szeretem enni.
    A búzacsíra nagyon gyorsan nő, és hamar búzafűvé fejlődik, de úgy is finom.
    Most retekmagot vettem. A leírás szerint 3-4 nap a círázási idő, és 3-4 milisen kell fogyasztani, de most a neten mást olvastam, úgyhogy ki fogom próbálni, hogy hagyjam nagyobbra nőni.
    Sajnos kb. fele nem csírázott ki, illetve nem tudom, hogy a maghéjjat hogy lehetne, illetve kell-e eltávolítani róla.

    VálaszTörlés
  25. Kökörcsin, köszi :o)

    Klarissza, a retekről nem kell eltávolítani a maghéjat! Ami nem csírázott ki az kuka, aztán jöhet a köv. adag :o)

    VálaszTörlés
  26. Sziasztok !
    Én az elmúlt hónapokban áttértem a nyers táplálkozásra 70-80%-ban és rendkívűl sok csírát eszek. A kedvencem a napraforgó és a lucerna, de azt megtanultam, hogy mindent kell valamilyen formában ízesíteni, mert enni élvezettel kell, nem pedig undorral. nekem minden ízlik amit készítek és sokat kísérletezek. Hamarosan ezekről egy szolídabb tanulmányt írok, lehet, hogy könyv lesz belőle.
    Ezeket a sorokat pedig a csíramálé " hazájá-
    bó" írom.
    Üdv: Jefferson

    VálaszTörlés
  27. Üdvözülés! Segítséget kérek: megvettem az agyagtálat, minden lépést betartva megkíséreltem a csíráztatást, de valami miatt nemigen indult be - mintha nem kapnának elég nedvességet a magocskák, pedig beáztattam, leöblítettem, átmostam stb. Már egy hét eltelt, s valami miatt nem sikerül. Vajon mi lehet az oka?

    VálaszTörlés
  28. Kedves Névtelen, sajnos néha előfordul, hogy egyszerűen vacak a mag és már nem életképes. Próbálkozz tovább, ne add fel! :)

    VálaszTörlés
  29. Köszönöm! :) Szeretnék nem névtelen lenni - Bogárdi Aliznak hívnak - csak nem tudom, hogy kell beállítani! Akkor próbálkozom tovább! Kellemes hétvégét!

    VálaszTörlés
  30. Sziasztok!

    nekem az a buta kérdésem van, hogy a magokat meg lehet enni a csírákkal együtt, vagy egyenként le kell csipegetni? mert az egy nagyon hosszú és utálatos feladat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem buta a kérdés! Persze, simán megeheted a magokat, úgy macerás lenne nagyon, ha még válogatni is kellene :)Egyedül - az általam ismertek közül -, a napraforgónak kell leszedni a héját, ha le nem dobja magától.

      Kata

      Törlés
  31. Sziasztok!
    Én lucernamaggal próbálkoztam először és sikerült! Gyönyörűek és finomak lettek az első házi készítésű csíráim! Most a brokkolival próbálkozom, de azt olvastam, hogy azt nem is szükséges áztatni. Van esetleg valakinek tapasztalata etéren?

    Edina

    VálaszTörlés
  32. Sziasztok!
    Én búzát csiráztattam még hónapokkal ezelőtt, nagyon finom volt. Egy idő után azonban mindig bepenészedik az edényem is meg a mag is. Naponta többször öblítem, cserép csiráztató edényem van,4 részes.Segítsetek, hogy tudok megszabadulni a penészgombától(súroltam is már az edénykéket)!

    Előre is köszönöm!

    Ica

    VálaszTörlés
  33. Kedves Ica!

    Penész ügyben az ecet csodákra képes. :))

    Üdv.:

    Anonimus

    VálaszTörlés
  34. Sziasztok!
    Napraforgómaggal próbálkozom, de már negyedik alkalommal dobom a kukába, mert nem sikerül. Ha csak egy napig áztatom, nem történik semmi! Volt hogy 3 napig vízben voltak folyamatosan, akkor kezdett kibújni a fehér rész a magból, de akkor sem mindegyik magnál. Ha viszont leszűröm átmosom őket, hiába hagyom nedvesen, mosom őket napont kétszer, ha nem vízben vannak, szinte fél óra alatt teljesen megszáradnak a magok, és a fehér csírakezdemények is megszürkülnek, és nem fejlődnek tovább. Egyébként nincs csíráztató tálam, a bioboltban ahol vásárolok adtak egy kis műanyag dobozt, hogy abban csíráztassak, mert sokaknak működik befőttesüvegben is. Nem tudom mit rontok el! Valaki tud tanácsot adni??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szandi!

      Nekem csak a fenti tálakkal van tapasztalatom, sajnos nem tudom a műanyag doboz mit tud :(
      Az viszont felmerült bennem, hogy mindig ugyanazzal a fajta maggal próbálkozol - e? Esetleg, ha vennél máshol / másmilyet? Néha van, hogy egyszerűen nem életkepesek a magok és akkor minden trükk hiába ...
      Sok sikert!!
      Kata

      Törlés
  35. sziasztok, én is most kezdtem el csíráztatással foglalkozni (búza),és csak annyi kérdésem lenne hogy ha itthon csinálom ,figyelek rá ,átmosom,stb ,4-5nap múlva ami kinő a magból a csíra(majd fű) a mag és a fehér kis gyökér része, ezek mind ehetőek? Mert egyik nap ettem vacsira szendvicsbe és nem sokkal később nem éreztem jól magam . Lehetséges hogy ettől?

    VálaszTörlés