2009. december 2., szerda

Melitzanosalata azaz Görög padlizsánkrém

Az indiai ízvilágot kövesse most egy nagyon finom, talán nem éppen időszerű, de mindenképpen egyszerű és gyors előétel! Vasárnapi vendégeim elé nem volt kedvem levest tálalni, ellenben akadt egy csomó padlizsán a hűtőmben, úgyhogy egyértelmű volt, egy nemrégiben, a Dionysos - ban elfogyasztott padlizsánsaláta - utánzattal fogok Nekik kedveskedni.

Mondhatnám, hogy mindenkit levettem vele a lábáról, de ez nem igaz, Apósom meg sem kóstolta - ez legyen az Ő baja -, a többieknek tetszett és a férjem szerint is nagyon eltaláltam az ízesítést! :o)



Melitzanosalata azaz Görög padlizsánkrém


2 nagyobbacska padlizsán

3 - 4 evőkanál szójajoghurt

3 - 4 evőkanál vega majonéz

1 gerezd fokhagyma

kevés só, frissen őrölt bors és citromlé ízlés szerint


A padlizsánokat megszúrkáltam egy hegyes késsel és maximumra előmelegített sütőben, grill fokozaton sütöttem vagy 30 percig. Hagytam kicsit hűlni őket egy tálban, majd hosszában kettévágtam és kikapartam a belsejüket. Gyorsan meglocsoltam citromlével, hogy nehogy bebarnuljanak, villával szétnyomkodtam, amennyire csak tudtam, majd folyamatos kóstolás mellett elkezdtem adagolni a joghurtot és a majonézt. Vigyázni kell, ne legyen túl folyós a végeredmény. Reszeltem hozzá egy fokhagymát, sóztam, borsoztam, majd tálalásig hűtőben tartottam.

Frissen sült kenyérrel ettük, de persze házi pitával az igazi!!

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik!
    Azt szeretném kérdezni, hogy milyen típusú szójajoghurtot használsz?
    Én egy időben Joyát használtam, aztán egy ideig nem használtam, mostanában újra vettem, és fura mellékíze van, de ez csak az én véleményem...:-)
    A receptet mindenféleképpen kipróbálom...!:-)
    Örülök neki, hogy nem hagytál fel a vegasággal!!!
    A vércsoport diétával végül mi lett?

    VálaszTörlés
  2. Szia Maminti!

    Én is Joyát használok, mert ezt találok a legkönnyebben! Íz szerint nekem a Provameles jön be a leginkább, de egyrészt nem mindig akad az utamba, másrészt nem szívesen bontok meg egyszerre egy 5dl - es dobozt :o(
    Néha házit használok, de annak az alapja is a Joya szokott lenni!
    A vegasággal nem is akartam felhagyni :o), de a vércsoport dologra még nem igazán tudtam rávenni magam ... annyi megkötöttséggel jár, amit nem is mind értek és ezért nehezen tudnám csinálni :S Majd még meglátjuk :o)

    Kata

    VálaszTörlés
  3. Kata, nézz be hozzám légy szíves!
    Gitta

    VálaszTörlés