2010. június 25., péntek

Vegán gyümölcstorta

Siccike bejegyzését olvasva jutott eszembe, hogy van ám nekem egy új, tortás receptem, amit néhány hete készítettem és még nem tettem fel ide, a blogra :o) Sajnos nagyon siettem a sütéssel, összeállítással, majd a fényképezéssel is, mivel nem itthon fogyasztottuk el a sütit ( hanem elszállítottuk 265 km - re a konyhámtól :o)), így hát a fotó inkább csak arra szolgál, hogy bizonyítsa, valóban elkészült a remekmű :P




Vegán gyümölcstorta


Az alap piskótareceptemet használtam, amihez kell:

2,5 dl növényi tej

10 dkg barnacukor

1/2 citrom leve és héja

1 teáskanál vaníliakivonat

25 dkg teljes őrlésű tönkölyliszt

1 csomag sütőpor ( foszfátmentes )

6 evőkanál olaj


Összekevertem a nedves hozzávalókat, azután külön a szárazakat, majd összevegyítettem a két tál tartalmát és 180 fokosra előmelegített sütőben, kikent gyümölcstorta formában, 20 perc alatt megsütöttem. Tortarácson hagytam kihűlni.


Közben elkészítettem a vanília pudingot, amihez szükséges volt:

2,5 dl növényi tej

3 evőkanál kukoricakeményítő

1 - 2 evőkanál nyírfacukor ( vagy bármilyen cukor, amit használsz )

egy vanília rúd


A tej nagyját felforraltam, beledobtam a széhasított vaníliarudat és belekanalaztam a cukrot. A maradék tejben elkevertem csomómentesen a keményítőt, majd amikor a lábasban lévő adag felforrt, hozzáöntöttem és kevergetve tovább főztem az egészet, míg besűrűsödik.


Agarzselatin ( és többek között ettől vegán az egész :o)

2,5 dl gyümölcslé ( a használt darabos gyümölcstől függően válasszuk meg a színét, ez lehet 100% - os gyümölcslé, frissen facsart gyümölcslé vagy akár kibontott befőtt leve ) - nálam most piros lett a zselé egy meggybefőtt levétől

1 teáskanál agar agar por

1 evőkanál barnacukor


A gyümölcslében elkevertem az agart, majd feltettem a tűzre, édesítettem és hagytam forrni 3 - 4 percig, néha nem árt közben is megkeverni.

Összeállítás:
A kihűlt piskótára kentem a pudingot, néhány barackot cikkekre vágtam, szépen kiraktam vele a tortát és a langyos, már zselésedő agart rákanalaztam. Ezt érdemes a torta közepe felőle végezni és akkor szép sima lesz a teteje :o)

Az ünnepeltnek és az egyébként mindenevő vendégseregnek is nagyon ízlett a végeredmény :o)

4 megjegyzés:

  1. Gratulálok! Csodálatos ez a torta, mármint, hogy igen jól néz ki, és szeretném én is megkészíteni édesapám közelgő születésnapjára. Tudomásom szerint Erdélyben nem kapható tönkölyliszt. Búzaliszt is megfelel? Az agar-t csak receptekből ismerem, a bioboltban nem eddig nem láttam. Mivel helyettesíthető?

    Hálás köszönet a fáradozásodért és, hogy velünk is megosztod a sikereid titkát :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Névtelen,

    Köszi a kedves szavakat, remélem, sikerül Neked is elkészíteni a tortát. A tönköly helyett természetesen jó a teljes őrlésű búzaliszt is, agar helyett pedig a starbakot tudnám ajánlani ( http://www.biofamilia.hu/natura-stabark-01-zselesito-25g.html?kod=1173&mkod=6&modul=termek ), bár én még nem próbáltam, de ugyanazt tudja, mint az agar és talán Nálatok is kapható :o)

    Sok sikert!

    Kata

    VálaszTörlés
  3. Kedves Kata!
    Köszönöm ezt a receptet! Kisebb változtatásokkal (+kukoricaliszt és méz), nagyon fincsi kókuszkockát csináltam belőle! Azt hiszem sok mindenhez jó lesz még alapnak! Nagyon szeretem ezt a citromos ízt!

    VálaszTörlés
  4. Szia Bea!

    Örülök, hogy ízlett! Kókuszkocka ügyben itt van egy recept, ha gondolod, próbáld ki http://hobbifozocske.blogspot.com/2008/06/mltidzs-kkuszkocka-vegnul.html

    Kata

    VálaszTörlés