2008. július 18., péntek

Kerti körkép nyár közepén

Gondoltam, megint mutatok néhány képet az én kis törpe – veteményesemről, hátha továbbra is kíváncsiak vagytok mit hoz ki egy vérbeli hobbikertész magából ill. a a kert végéből lecsípett kis területéből ;o)

A helyzet az, hogy a látvánnyal idén koránt sem vagyok annyira elégedett, mint tavaly. Egy évvel ezelőtt kifejezetten szerencsésen sikerült elhelyezni a különböző növényeket, s annak ellenére is tetszetős volt a látvány, hogy a Baumax – ban vásárolt paradicsom palánták az égig kúsztak.


Idén meg … így kezdődött májusban, aztán meg olyan összevisszaság lett, minden egymás hegyén hátán, ráadásul a két különböző forrásból beszerzett paradicsomot is éppen az ellenkező oldalra kellett volna ültetni( a magasságuk miatt ). Attól tartok, most eltúloztam a dolgokat; sokat akar a szarka, de nem bírja a farka .. khm …


Ez azért szerencsére nem befolyásolja annyira a termések minőségét, végül is mindegyik megnőtt annyira, amennyire eredetileg is szerettek volna, csak a tempó volt lájtosabb, hisz egymástó szívják el az energiát szerencsétlenek.


Jelen pillanatban van paradicsom ( vagy 15 tő ), uborka ( 3, ha nem tévedek ), mángold, és a fűszersarkom ( bazsalikom, zsálya, oregánó, metélőhagyma, rozmaring, kakukkfű, petrezselyem ). Plusz dézsában: eper, padlizsán és a félresikerült cukkinik ( azokból nem lesz semmi, most már biztos :o(, menta és citromfű.


Ami volt, de már nincs: spenót, 4 -féle saláta, cikória, ruccola, kapor, koriander.


Múlt héten még elvetetettem 3 sor különböző salátát, mert a korábbiakat már ki kellett húznom.


Azért nem rossz egy kezdő kertésztől, nem? :P Mindenesetre ez már így is több, mint amire valaha is számítottam! És a saját paradicsom mézes zamatát úgysem übereli semmi!!!!!!!!


A kertecském felül nézetből.

Fűszer - sarok & mángoldok.

Uborka & bazsalikom - erdő :o)


A mángoldok.
Padlizsánok dézsában.

Büszkeségeim: a minipadlizsánok.

Padlizsánvirág és a természet rendje :o)


Érett paradicsom.


Éretlen paradicsom.

A folytonérő eper végre beindult!!

Bolti - cserepes citromfű - jól érzi magát ,o)

4 megjegyzés:

  1. szia! Nekünk a padlizsán sosem sikerült még eddig. Az "egyveleg" meg nem rossz, legalább minden talpalatnyi földet kihasználtok :)
    Szerintem szép látvány a sok zöld, főleg annak, aki meg is tudja különböztetni! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Engem a mángold és a ruccola nagyon érdekelne. Honnan veszed a magot/palántát? Én egy Nálad is jóval amatőrebb kertész vagyok és nem is tudom eldönteni a képról, mi micsoda, de a látvány nekem is szép. És paradicsomunk nekünk is van és nekem is egymásra nőttek. :) Majd jövőre már ügyesebb leszek.

    VálaszTörlés
  3. Én meg a cikóriát kérdezném, hogy salátának használod?

    Orsi! Bocs, hogy beleszólok: nálunk a ruccola nő magától...ha nem figyelek oda, akkor elfásodik és hatalmas bokor lesz belőle itt-ott. Eredetileg magról kelt, a mángold is.

    VálaszTörlés
  4. Jó reggelt, kedves későn ill. koránkelők! :o)

    Orsi: a mángoldot is, ruccolát is magról vetettem és tényleg nem kell sokat törődni velük, élik az életüket szépen. De volt, hogy a bolti, cserepes ruccolát ástam el és az is beindult szépen. A mángold meg jófej, mert elég ha a külső leveleit szeded és nem sértődik meg, hajt tovább, így "mindig" van mángold ;o)

    Renáta: a cikóriát semmire sem tudom használni, mert olyan NAGYON keserű, hogy ehetetlen :o( Korábban Beatbull is írta valamelyik kertes cikkemhez, hogy a sok napfény miatt lesz annyira keserű, általában sötétebb helyen nevelik, de az én kertemben ez a fogalom ismeretlen ;o) Salátának használtam volna, ha sikerült volna ...

    VálaszTörlés